Megvan az új közlekedési miniszter?

A Nemzeti Közlekedési Hatóság mostani elnökét, Horváth Zsolt Csabát bízhatja meg Gyurcsány Ferenc kormányfő a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszteri teendők ellátásával - értesült a Magyar Hírlap.

A lap hétfői számában azt írják: nehezen talált jelöltet Gyurcsány Ferenc a posztra. Korábbi hírek szerint a kormányfő vezető szocialista politikusokat is megkeresett, ugyanígy szóba kerül a szaktárca jelenlegi államtitkárainak, Puch Lászlónak és Csepi Lajosnak a neve is.

A még hivatalban lévő Szabó Pál a Monorierdőnél bekövetkezett tragikus vasúti baleset után nyújtotta be lemondását, és a kormányfő azt elfogadta.

Horváth Zsolt Csaba már volt közlekedési helyettes államtitkár a Kóka János által vezetett Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban 2005 júniusa és 2006 júniusa között. Pályáját a Malévnál kezdte, ott 1997 és 2001 között osztályvezetői és igazgatói munkakörben dolgozott.

Államtitkári kinevezése előtt a BILK Kombiterminál Rt. elnöke, valamint a MÁV árufuvarozási üzletágának kereskedelmi igazgatója volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.