Megváltozott munkaképességűeket képeznek Pásztón

Háromezer megváltozott munkaképességű alkalmazott képzését kezdi meg májusban három, állami tulajdonban lévő, úgynevezett védett foglalkoztató, a Kézmű, a Főkefe és az Erfo Nonprofit Kft. - jelentették be a Kézmű Nonprofit Kft. pásztói telephelyén egy mai sajtótájékoztatón.

Az Új Széchenyi Terv keretében 24 hónapig tart a 4,9 milliárd forint összköltségű program, amit 4,67 milliárd forinttal támogat a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) - mondta Bernáth Ildikó, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő projekteket támogató Szakmapolitikai Koordinációs Testület elnöke. Hozzátette: a három cég vidéki telephelyein, 76 településen valósul meg a projekt, az alapvető kompetenciafejlesztő, illetve konkrét szakmai képzések naponta és munkaidőben történnek, és mindettől azt várják, hogy az érintett hallás-, mozgás- vagy látássérültek jobban érvényesülnek majd a nyílt munkaerőpiacon is. 2014 májusáig betanított varrónőket, papírtermék-készítőket, adatrögzítőket képeznek, valamint lesz trénerképzés, bőripari és cipőkészítő, illetve számítógép-kezelői tanfolyam is a telephelyeken.

Csereklyei Dániel, a Kézmű Nonprofit Kft. ügyvezetője a céget bemutatva elmondta: az ország legnagyobb, 4500 embert foglalkoztató könnyűipari vállalata 1953 óta szolgálja ki a magyar és nemzetközi konfekció- és bőrdíszműipart, de nagytételben készít vegyesipari termékeket és sportszereket is hazai és külföldi megrendelésre. Mint mondta, a pásztói üzemben a legmagasabb szintű bőrdíszműipari tevékenység folyik, a Nógrád megyei üzemben olasz és francia divatcégek számára készítenek táskákat.

Sisák Imre, Pásztó független polgármestere arról szólt, hogy a városban több évtizedes hagyománya van a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának, és a pásztói üzemben már 132-re bővült az alkalmazotti létszám a múlt évi 83-ról. Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a fejlesztések és támogatások révén Nógrád megye végre megkapja azt a kormányzati figyelmet, ami hozzá tud járulni a térség lemaradásának csökkentéséhez. Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár kitért arra, hogy 2012 januárjában lépett életbe a megváltozott munkaképességűek ellátásáról szóló törvény azt célozva, hogy minél több esetben lehetővé tegye a nyílt munkaerő-piaci alkalmazást, valamint a megmaradt egészségi állapot felmérését és az ezzel kapcsolatos fejlesztést. Tájékoztatása szerint korábban 900 ezren kaptak Magyarországon rokkantellátást. 2009-2010-ben még évi 70 ezren jelentkeztek újként felülvizsgálatra, 2011-ben 59 ezren, tavaly 37 ezren. Míg a 70 ezer ember felét el kellett utasítani, ez az arány tavaly csak 22 százalékos volt, ami azt mutatja, hogy ma az kéri a rendszerbe kerülését, aki ténylegesen jogosult - mondta a helyettes államtitkár.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.