Megúsztuk a költséges rendszámcserét

A fejlesztési miniszter jelenleg nem tartja időszerűnek, hogy területi rendszámra cseréljék a közúti járművek rendszámait - derül ki abból az írásbeli válaszból, amelyet Németh Lászlóné a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselő, Kolber István kérdésére adott.

Németh Lászlóné tavaly ősszel - szintén egy írásbeli válaszban - azt közölte, hogy a kormány pozitív döntése esetén felmenő rendszerben vezethetik be a területi alapú rendszámokat, és azok előnyeire is kitért.

Németh Lászlóné már vételen van
Németh Lászlóné már vételen van

A parlamenti honlapon szerdán közzétett irományában a miniszter azt közölte: a területi rendszámok bevezetésével összefüggő cserék végrehajtásával kapcsolatban az előzetes vizsgálatokat, szakmai egyeztetéseket más tárcák képviselőivel együtt végezték el. Ennek során egyértelművé vált, hogy a lakosság és a vállalkozások széles körét érintő jármű-átrendszámozások elindítása csak akkor lehet gördülékeny, ha a végrehajtásra folyamatos járműhasználat mellett van lehetőség - jegyezte meg.

Figyelemmel kell lenni arra is - folytatta -, hogy a rendszámcseréből következő, különböző típusú és tartalmú nyilvántartások felülvizsgálatára legyen elegendő felkészülési és végrehajtási idő. Rámutatott: a közigazgatás korszerűsítése érdekében már létrehozott szervezeti változások új helyzetet teremtettek a közlekedési igazgatási eljárások lefolytatásában is. Az egyes hatásköri és illetékességi szabályok változása és az átrendszámozásból adódó ügyintézési feladatok megnövekedése a kapcsolódó hatósági eljárások lefolytatásának idejét jelentősen meghosszabbítaná, ami akadályozná a jogszerű járműhasználatot - írta.

Hozzátette, a rendszámcsere a bevezetés előtt álló - a rendszámra is épített - e-útdíjrendszer tekintetében is további eljárásokat és indokolatlan költségeket eredményezne az üzemben tartók számára.

Az átrendszámozásból hosszabb távon esetlegesen jelentkező előnyöket is szem előtt tartva, jelenleg nem tartom időszerűnek a közúti járművek rendszámainak területi rendszámra történő cseréjét - összegezte válasza végén álláspontját a fejlesztési miniszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.