Megújult a diákigazolvány

Átadták az első új típusú, a nemzeti egységes kártyarendszer részét képező diákigazolványokat. A régi okmányok érvényben maradnak, az új típusú kártyákat első körben a tanulmányaikat szeptemberben megkezdő általános és középiskolásoknak, valamint felsőoktatási hallgatóknak kell majd igényelniük.

Átadták az első új típusú, a nemzeti egységes kártyarendszer részét képező diákigazolványokat kedden Budapesten - adta hírül a távirati iroda.

A diákigazolványokat Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos adta át egy általános iskolás és egy egyetemista diáknak a központi okmányirodában.

Vetési Iván, a nemzeti egységes kártyarendszer (NEK) koncepciójának kidolgozásáért és megvalósításáért felelős miniszteri biztos elmondta: az új típusú kártyákat az azonosítás mellett kedvezmények igénybevételéhez használhatják majd a diákok. A kártyákat az okmányirodákban kell majd igényelni. A már meglévő diákigazolványok érvényben maradnak, új típusú diákigazolványt a tanulmányaikat szeptemberben megkezdő általános és középiskolásoknak, valamint felsőoktatási hallgatóknak kell igényelniük.

A kártyákat az okmányirodákban kell majd igényelni, áruk egységesen 1400 forint lesz mind a  köz-, mind a felsőoktatásban tanulóknak - mondta. Újságírói kérdésre elmondta: kormányrendelet szabályozza, hogy az igény beadásától számított 45. napon meg kell kapnia a diákoknak az új igazolványt, amelynek gyártása kizárólag állami szereplők bevonásával történik. Vetési Iván tájékoztatása szerint a diákigazolványok forgalomba kerülését a későbbiekben a kormánytisztviselői kártya, valamint az oktatói és pedagógusigazolvány kiadása követi. Mint mondta, az egységes nemzeti kártyarendszer célja, hogy a jövőben csökkenjen az állam által kibocsátott személyi okmányok száma.

A projektet uniós program keretében finanszírozzák, az oktatási és kormánytisztviselői kártyacsalád teljes körű kiépítésére 2 milliárd 776 millió forint áll rendelkezésre - ismertette a miniszteri biztos. Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár az eseményen kifejtette: a diákigazolvány "nagykorúvá, európaivá" vált, olcsóbb, "intelligensebb" és hitelesebb lett, és a legmodernebb technikával készül.

Mihalovics Péter arról beszélt, hogy az európai kedvezményrendszer lehetőséget biztosít a fiataloknak Európa minden pontján az utazáshoz, sportoláshoz, kulturálódáshoz és a szórakozáshoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.