Megújuló gondozóközpont a XV. kerületben

Európai uniós támogatással, összesen csaknem húszmillió forintért felújítják a rákospalotai gondozóközpontot. A munkával heteken belül végeznek.

Felújítják, egyúttal akadálymentessé teszik a XV. kerület Fejlesztő és Gondozó Központját (FENO), a munka az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez benyújtott pályázat keretében valósul meg. A tervezett korszerűsítés érinti a Molnár Viktor utcai intézmény udvarának részleges rekonstrukcióját, a vizes-blokkok akadálymentesítését, a foglalkoztatók funkcionális korszerűsítését és bővítését.

A teljes beruházás 19,3 millió forintba kerül, ebből az elnyert támogatási összege 15 millió forint, az összköltség 77 százaléka. Az intézmény szeptembertől már megújulva látja el feladatát.

Az épületben tervezett átalakítási munkák elsődleges célja az 1998-as esélyegyenlőségi törvényben előírtak teljesítése. A mai kornak megfelelő ellátási szint biztosításához elengedhetetlen a meglévő, ám elavult-, illetve elöregedett berendezések cseréje, a hiányzó segédeszközök pótlása. A napközis foglalkozás színvonalas biztosítása érdekében az intézmény egy új pedagógiai programmal is bővíti szolgáltatását.

A meglévő foglalkoztatók jobb kihasználtságának érdekében növelik az intézmény alapterületét. A bővítéssel párhuzamosan kicserélik a jelenlegi rossz állapotú nyílászárókat, melyek megfelelnek majd a korszerű hőtechnikai követelményeknek, ez pedig biztosítja az intézmény energiatakarékos üzemeltetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.