Megszünt az ukrán határblokád

Megszüntették tiltakozó blokádjukat a tiszabecsi határállomás túloldalán az ukrán állampolgárok csütörtökre virradó éjjel - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A Tiszabecs és Tiszaújlak közötti átkelőhely ukrajnai részén a tiltakozók azért akadályozták a ki- és belépő forgalmat szerdától, mert január 31-e óta megszigorították a kilencven napos tartózkodás ellenőrzését - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A százados emlékeztetett arra, hogy a hatályos nemzetközi szerződések alapján fél éven belül legfeljebb kilencven napot tartózkodhatnak Magyarországon a turisták. Aki ezt a keretet már kimerítette, azt a magyar határrendészek nem léptetik be az ország területére, még ha a vízuma érvényes is. A korlátozás vonatkozik a kishatár-átlépési engedéllyel rendelkezőkre is.

A Magyarországon eltöltött napok számát egy technikai fejlesztés eredményeként január 31-étől az informatikai rendszer tartja nyilván, az eddigi, hosszabb időt igénybe vevő manuális ellenőrzés helyébe lépve. A korlátozás egyébként nem egyoldalú, a külföldre utazó magyar állampolgárokra ugyanúgy vonatkozik.

A 90 napnál munkavégzési, tanulmányi vagy más hivatalos céllal hosszabb időt Magyarországon tartózkodni akaróknak speciális vízumot kell igényelniük hazájukban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.