Megszólal a Pacsirta Rádió

Február elsején megkezdi adását a Pacsirta Rádió az interneten. Az új rádió műsorát tapasztalt rádiósok, tévések és újságírók készítik, munkájukért nem kapnak tiszteletdíjat.

A rádió indulását Fodor János jelentette be Budapesten, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének székházában. Az első adás szombaton hangzik fel délelőtt tízkor, a rádió a tervek szerint a választások utáni héten befejezi működését.

Az elnevezés játékos – mondta Fodor. Az első profi világvevő készüléket hívták így, de a pacsirtát - mely a műsorkészítésben szintén részt vevő Nádas György humorista szerint sohasem énekel hamisan - nehéz elhallgattatni. Bizonyos értelemben valóban választási rádió, de nem akarnak a politikai bokszmeccsben szerepet vállalni - tette hozzá a régi közszolgálati tévé ismert szerkesztője. A Pacsirta célja, hogy a felborult médiaegyensúlyt kissé korrigálja, és hogy meggyőzze az embereket: menjenek el választani.

Vágó István, egy másik műsorvezető úgy fogalmazott, ha a választók csak egy forrásból informálódnak, a választások szabadsága kerül veszélybe. Szilágyi János, aki a Mondom a magamét című műsort vezeti, azt ígérte, nem fog politikusokkal interjút készíteni.

A reggel nyolctól este tízig működő internetes rádió napi 12 órában állít elő friss műsorokat, és a programokat olyan ismert nevek fémjelzik, mint Bach Szilvia, Kulka János, Herényi Károly, Kolláth György vagy Rózsa Edit, anyagiak híján nem vállalkozhatnak rendszeres hírműsorokra vagy riportok készítésére. A műsorokat egy olyan lakásban készítik, amelyre eddig másfél-kétmillió forintot költöttek. A technikai berendezéseket kölcsön kapták.

- A választók tájékoztatására törekszünk - mondta Fodor -, határozottak leszünk, szólunk az elesettek és az elnyomottak védelmében, szó lesz nőkről, gyerekekről, kultúráról és külpolitikáról. Sokan vagyunk, akik most éppen ráérünk. Aczél Endre, Benda László, Gábor György, Vágvölgyi B. András és sokan mások az első hívó szóra vállalták, hogy ingyen dolgozzanak.

A műsorfolyam érdekesen alakul, mert a reggeli sávban, 8 és 10 között zenei programokat adnak. A Délelőtti agórát minden napon ugyanazok készítik, a délutáni időszakban foglalkoznak az aktualitásokkal, a hit, a jogállam és a jelképek kérdésével, délután 4-től hatig Szilágyi, Bakács Tibor, Vágvölgyi B. András, Benedikty Béla és Fodor veszi kézbe a dolgok irányítását, az esti órákban jönnek a külpolosok. Verebes István minden péntek éjjel lesz a rádióban, Tóth Zoltán választási szakértő rendszeresen színre lép.

A kezdeményezést életre hívó Fodor János elmondta, nem lesznek hirdetéseik, és azzal is tisztában vannak, hogy a hallgatóság jóval kisebb lesz, mint a kereskedelmi adókon. - A higgadt, normális beszédet nem kell feladni - mondta -, nem arra születtünk, hogy elvérezzünk, beszélgetni fogunk a mikrofon előtt, ehhez értünk.

A Pacsirta Rádió Facebook-oldalát eddig közel nyolcszázan lájkolták. Az adást a pacsirtaradio.hu oldalon lehet elérni. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.