Megszólal a mérkőzésre induló magyar csoport egyik főszervezője

- Még magyar területen, a vámosszabadi határátkelő közelében közúti ellenőrzés ürügyén a hazai rendőrök összegyűjtötték kisbuszunk utasainak a személyi igazolványait. Az enyémet is, majd mindegyiket átadták a szlovákoknak. A többieket beengedték, engem nem, s nem kaptam vissza az okmányaimat sem. Azt állították, személyi nélkül akartam beutazni Szlovákiába – állítja Gőbl Gábor, a soproni Moby Dick együttes basszusgitárosa, aki az egyik fő szervezője volt a dunaszerdahelyi mérkőzésre induló magyar csoportnak.

Megkérdeztük Horváth Csaba alezredes, győri rendőrkapitányt, miért vették el Gőbl Gábor igazolványát.

- Gőbl Gábornál nem volt sem útlevél, sem személyi igazolvány, ezért nem léphetett be Szlovákiába – állította határozottan a kapitány. Hozzátette: a csoportot valóban magyar területen igazoltatták, a határ közelében, ahol a magyarok és a szlovákok közösen járőröznek. Mindenki továbbmehetett, akinek voltak papírjai. Gőbl Gábort a dokumentumok hiányában vissza kellett fordítani.

Gőbl tudósítónknak arról számolt be: ezek után ismerőse kölcsönkocsijával visszament Sopronba az útleveléért, és Ausztrián keresztül bejutott Szlovákiába. Mint mondta, azért is szervezett ”nemzeti érzelmű” fiatalokat, szurkolókat Szlovákiába, mert a dunaszerdahelyi stadion közelében turulmadár szobrot avattak a helybeliek, és arra az ünnepségre is meghívták a magyarokat. Ezen kívül pedig hazafias kötelességüknek érezték, hogy részt vegyenek a Slovan Bratislava elleni mérkőzésen, „ahol ismét bebizonyosodott: a szlovák rendőröknek elég meglátni a piros-fehér-zöld lobogót, s máris rátámadnak a magyarokra.”

Gőbl a tudósítónknak azt nyilatkozta: később, már a mérkőzés után a magyar konzullal és nagykövettel együtt bejutott a dunaszerdahelyi kórházba, ahová nyolc magyar sérültet vittek. A legsúlyosabban megsérült L. Krisztián Szlovákiában, a dunaszerdahelyi járásban lakik, őt mentőhelikopterrel Pozsonyba szállították.

A Romantikus Erőszak nevű zenekar – mely eredetileg a Hungarica nevű ugyancsak magyar együttessel Nagyudvarhelyen koncertezett volna, ám ezt a szlovák szervezők még pénteken lemondták – szombaton reggel Komáromnál akarta átlépni a határt. Őket is feltartóztatták, Gőbl tudomása szerint bevitték őket egy szlovák rendőrőrsre. Kettőjüket levetkőztették, hogy megnézzék a tetoválásukat. Az egyikük bőrén „egy Napkeresztet” találtak, amit tiltott jelképpel való visszaélésnek minősítettek.

Közelebb: szlovák rendőrök a magyar táborban
Közelebb: szlovák rendőrök a magyar táborban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.