Megszokásból kampányolt jogellenesen Tarlós

Tarlós István szavai szerint semmi rosszhiszeműség nem volt abban, hogy a választási plakátjain a fővárosi városcímer szerepel. A főpolgármester, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje kedden az ATV Start című műsorában beszélt erről.
Tarlós István elmondta, hogy szerinte főpolgármesterként négy éve és most is jogosan használja a városcímert.

"Nem gondoltam arra, hogy ez valakinek szúrni fogja a szemét" - mondta, hozzátéve, nem azért választanak újra egy főpolgármestert, mert a plakátján ott van a város címere.

Tarlós István közölte, folyik a jogorvoslati eljárás, fellebbeztek, ugyanis "semmi rosszhiszeműség nem volt (...) a városcímer használatában, inkább megszokás".

Ha jogerős határozat lesz, azt be fogják tartani - jelentette ki a főpolgármester, megjegyezve, furának tartja, hogy az arculati dolgokról beszéljenek, és ne a lényegről.

Tarlós István szólt arról is, hogy egyébként mindenképpen lesz változás, mert többütemű plakátozást vettek tervbe, és hívómondat vagy hívószó kerül a plakátjára.

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfőn elsőfokú határozatában úgy ítélte meg, összességében jogellenes a fővárosi önkormányzat címerének használata Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének plakátjain. A testülethez két kifogás érkezett, az egyiket az Együtt - A Korszakváltók Pártja, míg a másikat a Magyar Liberális Párt nyújtotta be.

Tarlós István a műsorban azokra a sajtóértesülésekre reagálva, hogy 2019-től átalakítanák a budapesti közigazgatási struktúrát, azt mondta: ez még nem dőlt el, ő maga is három vagy négy változatról tud, és egyikről sem született döntés.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.