– Számos nemzetközi kutatás mutatta ki, hogy a magyar az egyik legpesszimistább, legreményvesztettebb társadalom Európában, ezért minket is meglepett, hogy a szubjektív jólétet mérő vizsgálat adatai nem festenek ilyen sötét képet – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese az Eurostat 2013-as adatfelvételébe beépített, csaknem 18 ezer főre kiterjedő kutatás magyar eredményeit ismertetve. Az élettel való általános elégedettségre vonatkozó kérdésre adott válaszok átlagértéke egy tízes skálán ugyanis 6,15 pont volt, ez pedig Németh Zsolt szerint azt jelenti, hogy a magyarok inkább elégedettek, mint elégedetlenek az életükkel.

Az általános elégedettség a 16-24 évesek körében a legmagasabb, az életkor előrehaladtával azonban ez folyamatosan csökken. A 16-24 évesek több mint fele nagyon elégedett az életével, a 75 évesek és az annál idősebbek körében ugyanakkor már csaknem húszszázalékos a nagyon elégedetlenek aránya. A válaszokból kiderült az is: 64 éves korig a nők az elégedettebbek, az ennél idősebbek körében azonban ez megfordul, és a férfiak lesznek az elégedettebbek.

Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy az iskolázottság hatással van a szubjektív jóllétre: a végzettségi szint emelkedésével ugyanis nő az élettel való általános elégedettség mértéke is. A legelégedetlenebbek az alapfokú végzettségűek (5,45 pont), a legelégedettebbek pedig a felsőfokú végzettségűek (7,02 pont).

Talán nem meglepő, hogy a munkahellyel rendelkezők közül a teljes munkaidőben dolgozók a legelégedettebbek, közülük is a vállalkozókra igaz ez a leginkább (6,76 pont), a legkimagaslóbb ugyanakkor a tanulók elégedettsége (7,62 pont). Azon se nagyon lehet csodálkozni, hogy a munkanélküliek a legkevésbé elégedettek az életükkel (4,4 pont), és ők azok, akik a legkevésbé érzik hasznosnak magukat a társadalomban (5,37 pont).

A társadalmi hasznosságérzet és az iskolai végzettség szintje között egyébként szintén erős az összefüggés: az alapfokú végzettségűek 6,28 pontra, a felsőfokú végzettségűek 8,43 pontra értékelték társadalmi hasznosságukat – az átlag egyébként ebben a kérdésben 7,03 volt. A leginkább a tanulók érzik magukat a társadalom hasznos tagjának (7,89), őket követik a teljes munkaidőben dolgozók (7,7 pont), de a háztartásbeliek sem maradnak le sokkal tőlük (7, 26), ellentétben a nyugdíjasokkal (6,5 pont).

A kutatók rákérdeztek a személyes kapcsolatokra is, például arra, hogy van-e kivel megbeszélni a személyes dolgokat. Nemek szerint a kutatók nem találtak e téren különbséget, ám itt is kulcsfontosságúnak bizonyult az iskolázottsági szint: minél magasabb valakinek a végzettsége, annál kisebb az esélye az elmagányosodásra. Az ugyanakkor nem meglepő, hogy az egyszemélyes háztartásokban élők tudják a legkevésbé megbeszélni személyes dolgaikat, míg a gyermekes családoknál kevésbé jelentkezik ez a probléma.

A személyes kapcsolatokkal való elégedettség átlagértéke 7,63 pont lett, és a legelégedettebbek ezen a téren a fiatalok voltak. A magasabb iskolai végzettségűek e téren is elégedettebbek, a családi állapot szerinti különbségek ugyanakkor az életkor előrehaladtával átrendeződnek: míg a 16–34 évesek körében a nőtlenek és a hajadonok, addig a 35 év fölöttiek körében már a családosok az elégedettebbek társas kapcsolataikkal.

A kutatás során a legrosszabb mutatók az emberekbe vetett általános bizalom terén születtek: az átlag 5,3 pont volt. A nők kissé bizalmatlanabbak a férfiaknál, viszont minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál nagyobb az emberekbe vetett bizalma. Budapest az 5,56-os pontszámmal kiemelkedik, a kisebb városokban élők bizalmi szintje csak 5,03 pont volt.

A kutatók ugyanezeket a kérdéseket föltették az unió más tagállamaiban is, ám egyelőre csak hazánkban készült el a válaszok elemzése. Így egyelőre nem lehet tudni, a fenti adatok mit jelentenek nemzetközi viszonylatban. Így, bár a kutatók szerint a magyar válaszok összességében inkább pozitívak, mint negatívak voltak, továbbra is nyitott kérdés: kikerülünk-e a legborúlátóbb nemzetek köréből?