Mégsem törlik a Kossuth téri mélygarázst?

Elkészülhet a tervezett, 2010 végi határidőre a négyszintes, félezer férőhelyes mélygarázs Budapest belvárosában a beruházó szerint, annak ellenére, hogy az építési engedélyt az V. kerület visszadobta.

Időben elkészülhet a Kossuth tér alá, a Parlament szomszédságába tervezett mélygarázs, erre tett ígéretet nyílt levélben a főváros cége, a beruházó Parking Kft. A lapunkhoz eljuttatott levélben a cég emlékeztet arra, hogy egy éve folynak a beruházás előkészületei, az ahhoz szükséges összes engedélyt beszerezték.

A Magyar Nemzet mai számában írt arról, hogy a mélygarázsra az V. kerület nem adott engedélyt, mert a Parking többszöri felszólításra sem tudta bemutatni a teljes körű tervdokumentációt, így nem rendelkeznek sem a csatornázási művek, sem az áramszolgáltató, sem a környezet- és természetvédelmi hivatal hozzájárulásával.

Gyarmati Zoltán, a Parking vezetője szerint értetlenül állnak az V. kerület azon álláspontja előtt, miszerint az önkormányzatnak nem volt más lehetősége, mint az építési engedélyezési eljárás megszüntetése. Mint tudatta, a kért hiánypótlásnak - ha késve is  eleget tettek. A Parking ezért fellebbezni fog a kerület elutasító döntése ellen. Gyarmati szerint, ha a kerület jegyzője a fellebbezést számukra kedvezően bírálja el, akkor már a jövő héten kiadható a mélygarázs építési engedélye.

A legújabb ütemterv szerint decemberben a terület-előkészítési és közműkivitelezési munkák indulhatnak, 2010 januárban a földmunkákkal és a mélygarázs szerkezetépítési munkáival folytathatják. A látogatóközpontot jövő májusban kezdik kialakítani, és 2010 júliusára fejeződhet be a föld alatti parkoló szerkezetépítése, és akkor kezdődhet a felszín rendezése. A mélygarázs 2010 októberére lenne kész, a közpark pedig egy hónappal később.

Mint arról beszámoltunk, a Kossuth tér alatt Magyarország legjobban védett mélygarázsa épül. A falaknak olyan erőseknek kell lenniük, hogy meg azt is kibírják, ha egy robbanóanyaggal teli teherautó a levegőbe repülne. Szigorú beléptetési rendszert is terveznek, a betérő autókat átvilágítják, és azt is megvizsgálják, van-e benne radioaktív anyag. E szigorú biztonsági előírások drágítják meg az építkezést egy hagyományos mélygarázshoz képest, egyetlen parkolóhely kialakítása mintegy ötmillió forintba kerül. Az Országgyűlés szakbizottsága tavaly minősítette nemzetbiztonsági szempontból kiemelt beruházásnak az építkezést.

Az 3,7 milliárd forintból készülő mélygarázs felett rendezik a Kossuth teret is, 3,5 milliárd forintból parkosítják az Országház környékét, látványtavakat építenek, nagyjából a mostani kordon vonalában díszkerítést emelnek.

A Kossuth tér parkosítása azután vetődött fel, hogy a kormányfő őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után, 2006 őszén állandósultak a demonstrációk a Parlament előtt. A főváros ötven évre ingyen átadta a tér használati jogát az Országgyűlés Hivatalának, majd 2007 tavaszán építészeti tervpályázatot hirdettek, amelyet az s73 Kft. nyert meg.

A nyertes látványterv a Kossuth tér rendezésére
A nyertes látványterv a Kossuth tér rendezésére
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.