A tiltakozók csatát nyertek: egyelőre nem keresztelik át a Frankel Leó utat

A főpolgármester visszavonja a Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-t.

Szűcs Somlyó Mária jelezte: a közterület átnevezését a II. kerületi önkormányzat kezdeményezte. Az előterjesztést Tarlós István visszavonja, és tovább tájékozódik a kérdéskörben - tette hozzá.

A testülethez benyújtott javaslat arra a törvénymódosításra hivatkozik, amely szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Az azóta elfogadott törvényjavaslat indoklása alapján ilyen személynek tekintik Frankel Leót is, ezért a főváros visszaállította volna a II. kerületi közterület nevét Zsigmond király útra.

Frankel Leó politikus, a korai szocialista mozgalom egyik vezetője volt, részt vett az 1871. március 18-i felkelésben, majd a Párizsi Kommün munka- és kereskedelemügyi bizottságának tagjává, később annak vezetőjévé választották. A bukás után Londonba menekült, ahol az I. Internacionálé Főtanácsának tagja lett, s részt vett a II. Internacionálé megalakításának előkészítésében is.

Az utca lakói által szervezett civil szervezet csütörtökön juttatott el a főpolgármesterhez egy levelet, amelyben azt kérték: halasszák el a döntést és kérjék ki a lakók, valamint a Magyar Tudományos Akadémia véleményét az utca nevének megváltoztatásáról 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.