Mégsem döntenek a Vidám Park bezárásáról

Visszavonták a Vidám Park bezárására vonatkozó javaslatot az előterjesztők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes indoklás nélkül vonta vissza azt a javaslatot, amely szerint november 4-ével véglegesen bezárnák a Vidámparkot, és az intézmény az év végéig átadná az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. A Vidámpark idény végi bezárásáról már korábban szó volt, az erről szóló előterjesztést szerdán tárgyalta volna a Fővárosi Közgyűlés. A városháza honlapján múlt héten közzétett előterjesztés szerint a jelenlegi működési környezet mellett tartósan évente 50-150 millió forint tulajdonosi támogatásra van szüksége a Vidámparknak ahhoz, hogy a szolgáltatást fenn tudja tartani.

A dokumentum felidézte, hogy az új városvezetés 2010-ben a társaságot katasztrofális gazdasági helyzetben vette át. Akkor a közgyűlés - hosszas mérlegelés után - úgy döntött, az 1,1 milliárd forintos kiadást eredményező azonnali bezárás helyett a működést még egy-két évig fenntartja úgy, hogy közben a határozott idejű bérleti szerződésekből származó kötelezettségeket folyamatosan csökkenti. A Vidámpark mostani bezárása - egyebek között a végkielégítések, szállítói tartozások kifizetése miatt - mintegy 490 millió forintba került volna.

Az előterjesztés kitért arra is, hogy a park területén található jelentős műemlékek - például a körhinta, a hullámvasút, a lézerdodzsem tetőszerkezete és a barlangvasút - megóvásáról, esetleges üzemeltetéséről a terület jövőbeni gazdájának, a Fővárosi Állat- és Növénykertnek kellene gondoskodnia. Az állatkert évente mintegy 1 millió látogatót fogad, miközben a Vidámparkot felkeresők száma 300 ezer körüli. A budapesti az állatkertek között nemzetközi összehasonlításban sem rendelkezik elegendő területtel, ezért az általa használt terület további bővítése évek óta napirenden van.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője, Horváth Csaba pénteken tiltakozott a Vidámpark bezárása ellen. Álláspontja szerint a városvezetőség képtelen működőképessé tenni Budapestet, értékeit gazdaságosan, versenyképesen üzemeltetni, fejleszteni vagy legalább megőrizni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Vidámpark bezárásával Budapest az első olyan modern európai nagyváros lesz, amelynek nincs egyetlen állandó szórakoztató parkja sem.

Közben a A Wing Zrt. ingatlanvállalkozás jelezte, hogy korszerű vidámpark létrehozását tervezi Budapesten a IX. kerületben, közvetlenül a Duna-parton. A közlemény szerint a szórakoztató attrakciók mellett vendéglátó egységek, szálloda- és konferencialétesítmények, nemzetközi hajókikötő létrehozására nyílna lehetőség. Egy egész évben nyitva tartó, korszerű, gazdaságosan működtethető parkról lenne szó, ami gazdagítja Budapest szabadidős és turisztikai kínálatát - hangsúlyozta a cég.

A Wing Zrt. már felvette a kapcsolatot a főváros vezetésével, jelenleg a finanszírozási lehetőségek és a támogatás megszervezésén dolgoznak, az átfutási idő a nyitásig várhatóan 2-3 év - közölte pénteken a cég.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.