Mégse lesznek szerkesztő-kémek Magyarországon

a Belügyminisztériumban nekiláttak a nemzetbiztonsági törvényt módosító javaslat módosításának. Az új tervezetből állítólag már kikerültek a sajtóra vonatkozó utalások, és kizárólag a távközlési szolgáltatók lennének kötelesek a titkosszolgálatok munkatársait a főigazgatók kérésére munkatársnak felvenni.

Szerdán a Kormányzati Kommunikációs Központ még hevesen cáfolta, hogy titkosszolgálati munkatársak kerülnének az online tartalomszolgáltatók szerkesztőségeibe. Leszögezték, hogy az Ország­gyűlésnek benyújtott törvényjavaslatot „a magyar ellenzék tudatosan félreértelmezi és félremagyarázza”.

A központ szerint szó sincs arról, hogy online újságok, tartalomszolgáltatók szerkesztőségeibe kerülnének titkosszolgálati munkatársak. A közlemény egyik zavaros mondata szerint a javaslat „azt teszi lehetővé, ami eddig is így volt, és nemcsak Magyarországon, hanem a világon mindenhol intézményesült formában, vagyis hogy a távközlési szolgáltatóknál – a mobiltelefon-társaságoknál – legyenek ilyen alkalmazottak”.

A közlemény arra nem tért ki, hogy miért kellene törvényt módosítani annak a lehetővé tételére, „ami eddig is így volt”. Ráadásul Vas Imre fideszes képviselő nagyjából a Kormányzati Kommunikációs Központ közleményének megjelenésével egy időben nyújtotta be törvénymódosító javaslatát Kövér László házelnöknek.

Vas a nemzetbiztonsági törvény módosításának elhalasztását javasolja, mivel szerinte – a kommunikációs központ értelmezésétől eltérően – a beterjesztett javaslat nem tartalmaz értelmező rendelkezéseket, így viszont nem egyértelmű, hogy a törvény egyes rendelkezései kikre vonatkoznak.

Közben a Belügyminisztériumban is nekiláttak a módosítás módosításának. Az új tervezetből állítólag már kikerültek a sajtóra vonatkozó utalások, és kizárólag a távközlési szolgáltatók lennének kötelesek a titkosszolgálatok munkatársait a főigazgatók kérésére munkatársnak felvenni. Erre azért lehet szükség, mert a technikai megoldások változásával egyre kevesebb lehetőségük van a titkosszolgálatoknak arra, hogy együttműködésre bírják például a multinacionális telefontársaságokat.

Ha egy ilyen cég úgy dönt, külföldre viszi a szervereit, a törvényekben előírt tárolási időn belül sem lesznek hozzáférhetőek a titkosszolgálatok és a rendőrség számára az adott cég magyarországi ügyfeleinek forgalmazási adatai.

Az új javaslatról jövő szerdán már dönthet is a parlament szakbizottsága.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.