Megkezdődött a parlamenti pártok egyeztetése a törvényhozás alakuló üléséről

Megkezdődött a parlamentbe jutott pártok képviselőinek egyeztetése az új összetételű törvényhozás alakuló ülésének előkészítéséről az Országházban péntek délelőtt.

Az tárgyaláson a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH) Tari Sándor hivatalvezető képviseli. A Fidesz részéről Répássy Róbert jelenlegi frakcióigazgató és Lázár János, a frakcióvezetői poszt várományosa, az MSZP-től Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök, Mesterházy Attila jelenlegi frakcióvezető vesz részt a megbeszélésen.

A Jobbikot Vona Gábor elnök-frakcióvezető, Balczó Zoltán EP-képviselő, a párt alelnöke, valamint Pősze Lajos szakmapolitikai igazgató, a KDNP-t Harrach Péter leendő frakcióvezető, Rubovszky György és Latorcai János, az LMP-t Schiffer András, Jávor Benedek és Szabó Tímea képviseli. Az egyeztetésen részt vesznek az Országház vezetői is. A helyszínre a pártok képviselői közül elsőként a Jobbik politikusai érkeztek meg.

A KEH hétfőn közölte, hogy az államfő május 14-re tervezi összehívni az Országgyűlés alakuló ülését, feltéve, hogy a parlamenti választásokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások lezajlanak addig. A köztársasági elnök a parlamentbe bejutott pártok vezetőinek címzett hétfői levelében javaslatot tett arra, hogy az alakuló ülést előkészítő egyeztetések még ezen a héten, lehetőség szerint pénteken kezdődjenek meg.

A Fidesz-KDNP vasárnap este, a 2010-es országgyűlési választások második fordulójában kétharmados parlamenti többséget szerzett. Sólyom László szerdán bejelentette, hogy Orbán Viktort, a pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét jelöli majd kormányfőnek a Ház alakuló ülésén.

A parlamentbe jutott pártok egyeztetnek
Budapest, 2010. április 30. Megkezdődött a parlamentbe jutott pártok képviselőinek egyeztetése az új összetételű törvényhozás alakuló ülésének előkészítéséről az Országház Delegációs termében. MTI Fotó: Soós Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.