Megismételtetik a pilisi időközi választást

Megsemmisítette a Pest megyei Pilis 8-as számú egyéni választókerületben január 25-én tartott időközi voksolás eredményét és megismételteti a szavazást a helyi választási bizottság (hvb) – olvasható a település honlapján csütörtökön közzétett határozatban. Az MSZP megyei szervezete fellebbez.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert az őszi önkormányzati választáson ugyanannyi szavazatot kapott az első helyen végző két jelölt - az MSZP-s Marsovszki István, illetve a Fidesz-KDNP jelöltje, Török Mária Anna -, így a választás eredménytelen lett.

A múlt vasárnapi időközi voksoláson öten indultak, közöttük az ősszel "döntetlenre" végzett két jelölt, valamint Darida István (független), Nagy Anna (független) és Lengyel Gábor (Pilisi Vállalkozások Egyesülete). Mint azt Tóth László, a helyi önkormányzat jegyzője elmondta, a 36,3 százalékos részvétellel lebonyolított választáson az MSZP jelöltje 175 szavazatot kapott, míg Török Mária Annára 99-en voksoltak.

A helyi választási bizottsághoz - a választás tisztaságának megsértésére hivatkozva - a Pilisi Vállalkozások Egyesülete és egy magánszemély nyújtott be kifogást, amelynek a testület csütörtökön helyt adott, egyúttal elrendelte a szavazás megismétlését február 22-én – mondta a jegyző az MTI-nek.

A hvb határozatából kiderül: az óvást benyújtók arra hivatkoztak, hogy a helyi MSZP-szervezet jelöltje és tagjai "megvették" a választók egy részének voksait – egy zsák krumplit, vagy 2 ezer forintot kínálva -, és folyamatosan szállították az embereket az urnákhoz.

Kifogásukban szerepel az is, hogy Marsovszki István felajánlotta a roma nemzetiségi önkormányzatnak első havi tiszteletdíját – taglalja egyebek mellett a testületi határozat. A dokumentum szerint a beadványozók írásos nyilatkozatokat, valamint fénykép- és hangfelvételeket is csatoltak, és kérték a választási eljárás megsemmisítését.

A hvb az összes bizonyíték alapján úgy ítélte meg: az MSZP jelöltje befolyásolta a választópolgárokat a szavazatokért előnyt kínálva, ezért helyt adott a kifogásnak, megsemmisítette a voksolás eredményét, és megismételt szavazást rendelt el.

A határozat megfellebbezésére három nap áll rendelkezésre – rögzíti a dokumentum.

Az MSZP és annak jelöltje, Marsovszki István semmilyen törvénytelenséget nem követett el, „a párt fellebbezni fog a helyi választási bizottság megosztott döntése ellen" – közölte a történtekre reagálva a szocialisták Pest megyei szervezete nevében Pinczehelyi Tamás ügyvezető elnök. Megfogalmazása szerint a szavazáson alulmaradt Pilisi Vállalkozások Egyesületének jelöltje - aki a Jobbik tagja - és a jelölő szervezet vezetője támadta meg az eredményt.

„A Magyar Szocialista Párt növekvő népszerűségének és a helyi jelöltünk elfogadottságának, támogatottságának köszönhető a győzelmünk, amelynek elismeréséért tovább küzdünk" – írta az ügyvezető elnök.

A Jobbik felháborítónak tartja, hogy a Pilisen lebonyolított időközi választáson ismét választási csalás gyanúja merült fel, mégpedig újra a Magyar Szocialista Párt részéről - írta a párt Pest Megyei Választmányának alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében, üdvözölve egyúttal a hvb döntését.

„Ma ismét bebizonyosodott: a baloldal teljesen hiteltelen, hiszen másfél év alatt negyedszer fordul elő, hogy nemtelen eszközökkel – és a gyanú szerint törvénytelen módszereket alkalmazva – próbál jobb választási eredményt kicsikarni. Baja, Fót és Nagykáta után még mindig napi gyakorlatként próbálják alkalmazni a választók manipulálását ahelyett, hogy tisztességes programmal és hiteles politizálással javítanának megítélésükön" - fogalmazott Csanádi Gábor Ferenc a közleményben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.