Mégis bezárják a Zöld Pardont?

Lakossági panaszok miatt zárja be a XI. kerületi önkormányzat a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő két szórakozóhelyet, a Zöld Pardont (ZP) és a Café del Riót - közölte a helyi önkormányzat pénteken az MTI-vel. A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója előző nap azt közölte, hogy Budapest vezetése nem támogatja a Zöld Pardon bezárását.

A XI. kerületi önkormányzat pénteki közleményében határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint országzászló állítása miatt zárna be a két szórakozóhely. "Az önkormányzat képviselő-testülete a szórakozóhelyek megnyitása óta özönlő lakossági panaszok alapján döntött a bezárás mellett" - írták.

Az április 22-én hozott képviselő-testületi döntés értelmében mindkét szórakozóhelynek be kell zárnia, és október 31-ig át kell adniuk a területet az önkormányzatnak - emlékeztettek. "Újbuda polgármestere nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel az ügyben, nem dönthet szimpátia alapján" - tették hozzá azzal együtt, hogy amennyiben a szórakozóhelyek üzemeltetői találnak a kerület lakóövezetektől távol eső helyen alkalmas területet, akkor segíteni fogja a ZP és RIO újranyitását.

A Petőfi híd budai hídfőjének rendezése a költözést követően kiemelt feladat, az önkormányzat képviselő-testülete pedig úgy döntött, hogy a parkosítási munkálatokkal egy időben országzászlót is állít a területen. Az emlékhely létesítése azonban nem oka a szórakozóhelyek bezárásának - olvasható a közleményben.

Hoffmann Tamás polgármester a napokban személyes találkozón Tarlós István főpolgármestert is tájékoztatja majd az ügy részleteiről - írták.

Tarlós István egy más témában tartott pénteki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre azt mondta, informálódott a Zöld Pardon ügyében, és ennek alapján azt egy "nagyon szabályosan működő", színvonalas programokat adó, az ifjúság tízezrei által látogatott szórakozóhelynek tartja, ahová a fiatalabbakat úgynevezett szülői (jóváhagyást bizonyító) kártyával engedik be. Jelezte azt is: a szórakozóhely közelében egyetemi épületek vannak, nem pedig lakások.
Saját, előző nap ismertetett véleményét megismételve azt mondta: apolitikusnak tartja a szórakozóhely bezárását. Mint fogalmazott: nem tanácsolja a XI. kerületnek, hogy ezt a lépést megtegye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.