Mégis megér egy nyomozást a kitiltási botrány

Október vége óta nyomoz a rendőrség ismeretlen tettes ellen befolyással üzérkedés miatt a Bunge amerikai étolajgyártó céget érintő ügyben - értesült az MTI pénteken. Az ügyet az index.hu hozta nyilvánosságra, amely szerint az amerikai céget kormányközeli vállalatok keresték meg azért, hogy a vele kötendő stratégiai megállapodás révén szerzett pénzek egy részét "visszacsorgassa".

Az ORFK Kommunikációs Osztálya az MTI-vel azt közölte: 2014. október 21-én rendeltek el nyomozást az index.hu oldalán 2014. október 20-án megjelent cikk alapján ismeretlen tettes ellen.

Az index.hu pénteken azt írta: tudomása szerint ez volt az egyik olyan ügy, amely miatt magyar kormánytisztviselőknek és kormányhoz közel álló üzletembereknek megtiltották a beutazást az Egyesült Államokba. A portál szerint a Legfőbb Ügyészség pénteken bejelentett bűnügyi jogsegélykérelme is ezzel a nyomozással függ össze.

A Legfőbb Ügyészség pénteken jelezte az MTI-nek, hogy bűnügyi jogsegélyt kért egy folyamatban lévő büntetőügyben az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumától. Ennek tartalmáról részleteket nem közöltek, de megerősítették, hogy összefüggésben van a beutazási tilalommal kapcsolatban korábban elküldött jogsegélyi megkereséssel.

A Legfőbb Ügyészség közleményében emlékeztetett: az Amerikai Egyesült Államok által elrendelt beutazási tilalommal kapcsolatban Polt Péter legfőbb ügyész megkereste Eric Holdert, az Egyesült Államok igazságügyi miniszterét, egyben legfőbb ügyészét. A jogsegélyi megkeresésben a legfőbb ügyész minden olyan adat átadását kérte, amelyet a vonatkozó jogszabályok lehetővé tesznek.

André Goodfriend október 20-án - korábbi sajtóhírekre reagálva - jelentette be, hogy hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak: mind a hatan a kormány alkalmazottai, vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal.
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott, november 5-én megjelent interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba.

Vida Ildikó ügyvivője csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy védence feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend ellen. Futó Barnabás azt mondta: a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt jelentették fel az amerikai ügyvivőt, mert hivatalos személyi minőségében sértette meg a NAV elnökét. A Fővárosi Törvényszéken pedig jó hírnév megsértése miatt nyújtottak be keresetet - tette hozzá.

A NAV elnökének ügyvédje közölte: konkrétan a múlt csütörtökön megjelent, a Heti Válasznak adott interjúban tett sértő kijelentése miatt tettek feljelentés.

A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válasz múlt heti interjújában arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. André Goodfriend a lap kérdésére, hogy vannak-e bizonyítékaik, azt mondta: "azok a bizonyítékaink vannak, amelyeket megkapott a magyar kormány is".

Az, hogy egyeseket nem engednek be az Egyesült Államokba, annyit jelent, "úgy hisszük, vannak olyan kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt" - mondta. Az ügyvivő a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem beszélt, de azt mondta: az az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen.
Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, az természetesen nem minősül korrupt cselekménynek - jegyezte meg André Goodfriend.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.