Mégis beszél Mécs Imre Göncz Árpád temetésén

Személyes beszédet mond Mécs Imre a volt köztársasági elnök búcsúztatásán, a politikai tartalmú beszédét később és máshol mondja el.
Személyes hangvételű búcsúbeszédet mond Mécs Imre Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök búcsúztatásán – tájékoztatta a Göncz Árpád Alapítvány csütörtök este közleményben az MTI-t.
 
A Göncz család és Mécs Imre csütörtökön megállapodott abban, hogy Göncz Árpád korábbi kívánságának megfelelően Mécs Imre mond búcsúbeszédet a gyászszertartáson – olvasható a közleményben. Hozzátették: a beszéd a család kérésére személyes hangvételű lesz. Közölték: Mécs Imre, Göncz Árpád egykori rabtársa, későbbi parlamenti képviselő "teljes beszédét" később a Kossuth téren mondja majd el.
 
Csütörtökön korábban Mécs Imre még azt közölte, hogy az eredetileg tervezettel szemben nem fog beszédet mondani a korábbi köztársasági elnök búcsúztatásán. A Facebookon megosztott bejegyzésében azt írta: beszédében "égető nemzeti problémákkal" is foglalkozott volna, mivel azonban a család közölte, hogy ez így nem hangozhat el, ő pedig beszéde lényegén nem kíván változtatni, a család visszavonta Göncz Árpád végakaratán nyugvó felkérését arra, hogy mondjon beszédet a temetésen.
 
Az életének 94. évében, október 6-án elhunyt Göncz Árpád temetése november 6-án, pénteken, délután három órakor kezdődik az Óbudai temető 16-os parcellájánál.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.