Megint szégyenpadra ültethetik Magyarországot

A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjának járandósággá alakítása és megadóztatása miatt benyújtott panaszról tárgyal szerdán az Európai Parlament petíciós bizottsága. Az érintettek azt kérik, az EP kezdeményezzen eljárást Magyarországgal szemben.

Egyszerre nyolc, a szolgálati nyugdíjak szolgálati járandósággá minősítése, illetve megadóztatása miatt benyújtott magyar panaszról tárgyal az Európai Parlament petíciós bizottsága szerdán. Amennyiben a nyugdíjasok sikerrel járnak, akár az is elképzelhető, hogy az Európai Bizottság újabb kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen.

Katus Károly, a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom vezetője tájékoztatása szerint maguk csaknem kétezer érintett aláírásával küldték el beadványukat. Abban egyebek mellett arra hívják fel az uniós képviselők figyelmét, hogy „a korábban hatályos alkotmány és egyéb törvények alapján jogszerűen megállapított és folyósított sajátjogú nyugdíjak közé tartozó szolgálati nyugdíjak 2011. december 31. nappal megszűntek”.

Attól kezdve az általános öregségi nyugdíjkorhatárt el nem ért egykori rendvédelmisek járadékot – gyakorlatilag segélyt – kapnak, amiből levonják a 16 százalékos személyi jövedelemadót is. Ezzel emberek tízezreitől vontak meg szerzett jogokat, akikkel szemben a szolgálati idejük alatt „különleges társadalmi elvárások érvényesültek”, így ők megalapozottan számíthattak a szolgálati nyugdíjra – állítják a panaszosok.

Ez a döntés ellentétes az emberi jogok európai egyezményével, amely a megkülönböztetés minden formáját tiltja. A petíció szerint a nyugellátás járadékká alakítása pedig „a tulajdonjogokba történő diszkriminatív beavatkozásnak tekinthető”.

Egyébként a korábbi alkotmány egy egészen tavaly decemberig hatályos pontja, illetve az alaptörvény Alkotmánybíróság által ugyancsak decemberben megsemmisített átmeneti rendelkezései szerint ezt a juttatást tovább csökkenthették, de akár meg is szüntethették volna.

Ezeket a passzusokat az alaptörvény negyedik módosítása ugyan nem tartalmazza, de továbbra is hatályban van az a szabályozás, amely szerint ha az szja mértéke változik, azt a szolgálati járandóság esetében is érvényesíteni kell. Vagyis: ha nőne az adó mértéke, a járandóság még kevesebb lesz.

A beadvány szerint mindez a korábban törvényesen és jóhiszeműen megszerzett nyugdíjhoz való jogot durván sérti, mert a jogos várományhoz való jogot visszamenőleges hatállyal érvényteleníti. A panaszosok szerint kifogásolható az is, hogy az érintetteknek jogorvoslati lehetőséget sem biztosítottak.

Az érintettek most azt várják, hogy az EP vizsgálja meg az uniós jogokkal ellentétes, a tulajdonjogot, a megkülönböztetés, illetve a visszamenőleges jogalkalmazás tilalmát, a tisztességes és pártatlan közigazgatási és bírósági eljáráshoz való jogot is sértő magyar szabályozást. Azt is kérik, hogy a parlament szíveskedjék „Magyarország ellen vizsgálatot indíttatni, továbbá szükség szerint az Európai Bíróságon eljárást kezdeményezni a magyar állammal szemben”.

A bizottsági ülést, ahol várhatóan Katus Károly is felszólal, az EPTV – az Európai Parlament televíziója – élőben közvetíti. A magyar rendvédelmi nyugdíjasok panasza várhatóan délután öt óra körül kerül napirendre.

Nem ez az egyetlen hely azonban, ahol Katusék próbálkoznak. Az emberi jogi bírósághoz tavaly tízezres nagyságrendben érkeztek a nyugdíjrendszer átalakítása miatt panaszok. Ez még a sokat látott strasbourgi fórumot is zavarba hozta, és ezért fel kellett hívni az érintettek figyelmét, hogy ne egyenként nyújtsák be a panaszukat, mert azokat ekkora számban még iktatni sem tudják.

A bíróság ezért azt javasolta a magyar szakszervezeteknek, hogy a kérelmeket nemzeti szinten koordinálják, csoportosan újra adják be, illetve mellékeljék az egyes kérelmezők nevét és adatait olyan formában, amely lehetővé teszi, hogy azokat a bíróság nyilvántartása hatékonyan feldolgozza.

A további eljárásban a bíróság egy vagy néhány kérelmet vezető ügyként, soron kívül fog megvizsgálni, a többi ügy pedig függőben marad e vezető kérelem, illetve kérelmek elbírálásáig, és azokban egyelőre nem lépnek semmit. Egyébként százas nagyságrendben már 2012 elején befogadtak ügyeket, s elképzelhető, hogy az első ítéletek még ebben az évben megszületnek. Ha a nyugdíjasok nyernek, akár több tízmilliárdos nagyságrendű kártérítést fizethet majd az állam.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.