Megint romákat provokál a szélsőjobb

Mintegy 400-an gyűltek össze vasárnap este Cegléd külterületének néhány utcájában, többek között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, illetve szimpatizánsai. A környék romák lakta házait mintegy 70-80 rendőr zárta el az összegyűltektől - számolt be az MTI helyszínen lévő tudósítója.

Atrocitás nem történt, az utcákban gyülekezők hajnali kettő körül szétszéledtek, de az MTI tudósítójának azt mondták, másnap folytatják demonstrációjukat.

Az eset előzménye, hogy kedden "spontán tüntetés" zajlott le a településen jobbikos részvétellel a "cigánybűnözés" ellen. A keddi tüntetés 17 gárdista résztvevője tért vissza Ceglédre szombaton. A településen délután feszültség alakult ki a helyi romák és a gárdisták között, majd a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület "országos mozgósítást" rendelt el - írja a Roma Sajtóközpont. Szélsőjobbos portálok szerint a romák támadtak a "békés gárdistákra" egy magánház udvarán, ezért rendeltek el "országos mozgósítást" és indultak nagyobb csoportok Ceglédre. 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) korábban közölte, hogy Cegléden és környékén fokozott rendőri jelenlét lesz a hosszú hétvégén, miután szombat este bejelentés érkezett a Ceglédi Rendőrkapitányság ügyeletére arról, hogy egy 20-30 főből álló csoport Cegléd belterületén, hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát. A bejelentést követően néhány percen belül megérkeztek a helyszínre a rendőrök, de már nem találták ott a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az eddigi adatok szerint további atrocitás nem történt.

A Ceglédi Rendőrkapitányság jelentős erőkkel kezdte meg az adatgyűjtést és a tanúkutatást, amelynek során több személyt igazoltatott. Az eset kapcsán csoportos garázdaság miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen - áll a közleményben.

Hangsúlyozzák: "A rendőrség minden törvényes eszközzel és rendelkezésére álló erővel azonnal és határozottan fel fog lépni valamennyi jogellenes, illetve az állampolgárok nyugalmát megzavaró cselekménnyel szemben."

Romák tiltakozása

Közös állásfoglalásban ítélte el tíz roma szervezet a Cegléden kialakult helyzetet.

Hétfő hajnalban az MTI-nek eljuttatott állásfoglalásukban azt írták: a cigány családok egy része rokonaihoz menekült és retteg. "Úgy véljük, e tarthatatlan és minden jogi normának ellentmondó helyzet kialakulásában felelőssége van annak, az állam nevében eljáró politikának és rendőri vezetésnek, amely a hasonló szélsőjobboldali cselekményeket eltűrte, tétlenségével bátorította" - írták.

A cigány szervezetek képviselői az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) előtt virrasztottak, és feljelentést tettek apartheid bűncselekmény elkövetése miatt. Arra kérik a cigányokat, "minden körülmények között őrizzék meg higgadtságukat és nyugalmukat, ne engedjenek a provokációnak".

Hozzáteszik: elvárják, hogy az állam teljes határozottságával, a rendőrség pedig a törvény teljes szigorával járjon el a köznyugalmat, társadalmi békét és emberi méltóságot sértő megnyilvánulásokkal szemben. "Szolidárisak vagyunk a rendőrökkel, akiket munkájuk végzése során szintén megtámadtak a szélsőségesek" - írják.

Elvárják továbbá, hogy az állam "nemzetközi kötelezettségeinek tegyen eleget, és akadályozza meg a faji alapú erőszakot".

"Lépjenek fel a cigányok állandósult fizikai veszélyeztetésével szemben. Tűrhetetlen, hogy szélsőjobboldali alakulatok magyar állampolgárok, családok otthonait veszik blokád, ostrom alá" - fogalmaznak.

Az állásfoglalást az Amenca Csoport, az Ide Tartozunk Roma Közösségi Hálózat, a XIII. kerületi RNÖ, a Roma Parlament, a Phralipe, az Új Szemlélet csoport, az Opre Roma Csoport, a Dzsáj Bhim Közösség, az MCDSZ XIII. kerületi tagszövetsége és a Mi Magunk - Saját Magunkért Egyesület írta alá.

Mit ér a kormány nyilatkozata?

Több magyar jogvédő emlékeztet arra: négy nap telt el azóta, hogy a magyar kormány az Amnesty International nyilvános levelére adott nyilvános válaszában  úgy fogalmazott: Magyarország kormánya elkötelezett az állampolgárainak védelmét illetően, függetlenül etnikai, kulturális és szociális identitásuktól és nem tolerálja, hogy a kisebbségeket és etnikai csoportokat fenyegessék. A Miniszterelnökség Nemzetközi Kommunikációs Irodája  hangsúlyozta: a  kormány felelőssége annak biztosítása, hogy Magyarországon mindenkinek lehetősége legyen dolgozni és hozzáférni az oktatáshoz, illetve hogy a békés együttélés feltételei a közösségek között megerősödjenek.

A közösség életének megbolygatására tett kísérletekre válaszul a rendőrség minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál a bűncselekmények - köztük a polgárőrök által elkövetettek - megakadályozása érdekében, és nem engedi, hogy kvázi paramilitáris csoportok kikezdjék a jogrendet - olvasható a kormányzati állásfoglalásban.

Ennyit ért, és ennyire hiteles a Miniszterelnökség nyilvánvalóan csupán a nemzetközi közvélemény megnyugtatására szánt nyilatkozata - mondták a jogvédők a vasárnap esti ceglédi fenyegetés után.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.