Megint nem tetszett Vajnai vörös csillagja a rendőrségnek

Már megint észrevették, hogy vörös csillagot hord, s megint előállították emiatt Vajnai Attilát, akit egyszer már a strasbourgi bíróság döntése nyomán a Legfelsőbb Bíróság is fölmentett. A törvény még él, úgy látszik, a rendőrök nem tehetnek mást. Lehet, hogy a bíróságok is elölről kezdik?

Tiltott önkényuralmi jelkép, a vörös csillag viselése miatt előállította a rendőrség Vajnai Attilát, a budapesti horvát nagykövetség előtt hétfőn tartott demonstrációról. A rendőrség illetékese csak az előállítás tényét erősítette meg, nevet nem közölt, a megmozdulás egyik résztvevője azonban név nélkül nyilatkozva elmondta: a rendőrök a cselekményt észlelve felszólították a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettesét, hogy vegye le a kitűzőt a ruhájáról, majd bekísérték őt a VI. kerületi kapitányságra.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 a Zöld Baloldal nevű koalíció egyik tagpártja, amely összegyűjtötte ugyan a húszezer ajánlócédulát az európai parlament-választásra, de mégsem indulhat, mert a bíróság határidőre nem jegyezte be. A törmörülés listavezetője Tamás Gáspár Miklós lett volna. A Demokratikus Hálózat nevű civil szervezet azért demonstrált hétfő délután a külképviselet előtt, mert május 1-én Horvátországban baloldali fiatalokat állítottak elő a hatóságok amiatt, hogy a történelmi Jugoszlávia zászlajával demonstráltak.

A Legfelsőbb Bíróság márciusban mentette fel Vajnai Attilát - a jogerős ítéletet megváltoztatva - az önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt indult eljárásban.
A politikus az után nyújtott be felülvizsgálati indítványt a bírósághoz, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2008. július 8-án nyilvánosságra hozott döntésében kimondta: sérült a szabad véleménynyilvánításhoz való joga, amikor önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt a Fővárosi Bíróság 2005-ben elmarasztalta. Határozatában az európai bíróság elismerte, hogy a kommunizmus alatt elkövetett közismert és tömeges emberi jogi jogsértések hiteltelenné tették a vörös csillagot, és ilyen jelkép nyilvános használata rossz érzeteket kelthet a múltbeli áldozatokban és hozzátartozóikban. Ámde - folytatódott a verdikt - csaknem két évtizeddel a pluralizmusba történt átmenet után Magyarország szilárd demokráciának bizonyult, és nincs arra utaló bizonyíték, hogy reálisan fennállna a kommunista diktatúra visszaállításának veszélye. Márpedig a vörös csillag által keltett rossz érzetek önmagukban nem szabhatnak korlátot a véleménynyilvánítás szabadságának. Vajnai Attila ellen azért indult eljárás, mert 2003 februárjában - a Munkáspárt alelnökeként - ötágú vörös csillagot tűzött a zakójára egy utcai rendezvényen.

 

 

Vajnai Attila és a vörös csillag
Vajnai Attila és a vörös csillag
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.