Húszezerrel csökkent tovább az ország lakossága

Három százalékkal többen születtek, míg az elhunytak száma nem egészen fél százalékkal emelkedett az idei év első tíz hónapjában. Az ország népessége húszezerrel csökkent.

Nőtt a születések és a halálozások száma is az idei év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakával összehasonlítva, így kissé mérséklődött a természetes fogyás – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb felmérésében, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel.

A kutatás adatai szerint 2012 első tíz hónapjában 75 ezer 655 gyermek született, ami 3,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 107 ezer 419 volt, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent a 2011. január–októberi időszakhoz képest.

A természetes fogyás 31 ezer 764 fő volt, ez 1996-tal kevesebb az egy évvel korábbinál; a nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege miatt az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 21 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 937 ezer fő volt.


A közleményben azt írták, hogy a házasságkötések csökkenése megállt, és az idei év első tíz hónapjában kismértékű emelkedést mutatott, a vizsgált időszakban összesen 32 ezer 332 házasságot kötöttek, ami 89-cel több az egy évvel korábbinál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.