Megint elutasította Seres Mária népszavazási kezdeményezését az OVB

Elutasította Seres Mária újabb, az országgyűlési képviselői kiadások elszámolásának kérdésében tett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén. A kezdeményező nem adja fel, továbbra is meg akarja változtatni a jelenlegi támogatási rendszert.

A most benyújtott és elutasított kérdés szinte megegyezik Seres Mária korábban, a képviselők költségtérítésével kapcsolatban  megfogalmazott kérdésével (ahhoz csaknem 600 ezer támogató aláírást gyűjtött), amelyet az Alkotmánybíróság okafogyottnak talált, mivel a képviselők még a népszavazás kiírása előtt törvényben újraszabályozták a kérdést.

A testület 3:2 arányban utasította el a kérdés hitelesítését,  mert véleményük szerint az állampolgárok számára nem egyértelmű,  illetve az sem, hogy milyen helyzetet teremtene egy eredményes népszavazás.

Seres Mária elutasított kérdése úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal  alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat választókerületi pótlék és lakhatási támogatás?"

Az ülésen szót kérő kezdeményező elismerte, hogy a kérdése majdnem ugyanaz, mint tavaly, de úgy fogalmazott: szükségesnek tartotta a kérdés benyújtását, hogy "rendezzék ezt a rendezetlen kérdést". Mint mondta, a demokratikus nyomásgyakorlás eszköze a népszavazás, amivel akkor élnek az emberek, ha valamivel nem értenek egyet.

Seres Mária a döntést követően sajtótájékoztatót tartott az OVB üléseinek otthont adó Önkormányzati Minisztérium épülete előtt. Itt egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény megalkotásánál "egy baki következtében némely képviselőnek többszörösére emelték a fizetését".

Előző népszavazási kezdeményezését úgy értékelte: az "semmilyen  szempontból nem érte el a célját". Mint mondta, a parlamenti pártok félreértelmezték vagy nem akarták megérteni a kezdeményezés üzenetét, azt, hogy ők is gyűjtsenek ugyanúgy számlát és számoljanak el, mint mindenki más.

Az MTI kérdésére Seres Mária azt közölte: valószínű, hogy a kérdést "még egyértelműbben" újrafogalmazva benyújtja az OVB-nek. Arra is rámutatott: "az előző kérdésnek sem az volt feltétlenül a  célja, hogy négymilliárd forintért népszavazzunk, hanem az: szokjanak hozzá a képviselők, hogy felelősségre vonhatók".

Arra is felhívta a figyelmet, hogy korábbi kezdeményezése újra  visszakerül az Országgyűlés elé. Mint mondta, szeretné, ha sok  képviselő gondolná úgy, hogy a választói érdek fontosabb, mint a saját anyagi érdeke, vagy a frakció utasítása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.