Reped a fal - Lezárták az M6/M60 összes alagútját

A főváros irányából lezárták az M6/M60-as autópálya alagútláncát, miután a sztrádát üzemeltető cég felszíni repedéseket észlelt a "C" jelű alagút bevezető, északi szakaszán.

A Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. péntek délelőtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az alagút falán a meglazult részeket eltávolítják. A társaság szerint a forgalomkorlátozás néhány órán belül megszűnhet.

Kapás Szabolcs kommunikációs vezető az MTI-nek elmondta: az előzetes vizsgálatok szerint a repedések helyi jellegűek, kizárólag a Szekszárd és Pécs között található C alagút bevezető szakaszát érintik. A szakértői vizsgálatok lezárását követően a kivitelezők az elkövetkezendő napokban elvégzik a garanciális javítást. 

A forgalomkorlátozás néhány órán belül megszűnhet - tette hozzá.

Tavaly március 31-én adták át az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszát, amellyel gyorsforgalmi összeköttetés létesült Budapest és a baranyai megyeszékhely között. Az autópályaszakasz 81 kilométer hosszú, 266 milliárd forintba került. A pályán 87 híd és négy alagút is épült.  Az M6-os autópálya építését több baleset és kivitelezési hibák kísérték. Volt, hogy az olykor beszakadó burkolat vastagságát érte bírálat, novemberben pedig egy felüljáró süllyedt meg az úton.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.