Megint pert vesztett a kormány Strasbourgban

Kártérítés jár a kisegyházaknak. A magyar kormány hiába fellebbezett.

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden a magyar kormány fellebbezését a magyar egyházügyi törvényt elmarasztaló április 8-i ítélete ellen. A strasbourgi testület honlapján hozta nyilvánosságra, hogy törvényerőre emelkedett az elsőfokú ítélet.

Korábban kilenc kisegyház fordult a bírósághoz panasszal, hogy sérült a gyülekezési és egyesülési szabadságuk azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól. Az elsőfokú ítéletben helyt adtak a keresetnek, a bíróság azt is kimondta, hogy az egyházaknak kártérítés jár, de ennek mértékéről a kormánynak és a panaszosoknak kell megegyezniük az ítélet véglegessé válása után.

A bíróság korábbi ítélete szerint a magyar hatóságok nem tudták bizonyítani, hogy a visszaélések visszaszorításának egyébként legitim célja érdekében ilyen drasztikus lépésre lett volna szükség. Az ítélet azt is kifogásolta, hogy az új törvény értelmében egyházzá nem a bíróság, hanem a parlament minősíthet egy szervezetet, ami felveti az állam és egyház elválasztásának problémáját, továbbá az is problematikus, hogy az Országgyűlés döntése ellen nem lehet fellebbezni.

A magyar Alkotmánybíróság tavalyi határozatában már megsemmisítette az egyházügyi törvényt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.