Kitiltották Romániából a Jobbik alelnökét

Szávay István, a Jobbik alelnöke, három évig nem teheti be a lábát Romániába. A politikus ezzel kedd este szembesült, amikor át akarta lépni a határt. A kitiltás már tavaly október óta érvényben van.

A Székely Szabadság Napján szeretett volna részt venni Erdélyben a Jobbik alelnöke, hogy ismét kiálljon Székelyföld területi autonómiája mellett, de meglepetésére a határon kedd este feltartóztatták és nem engedték, hogy belépjen az országba ­– írja az Index.

Szávay ezt maga közölte szerdán. „Közel félórás várakoztatás után az ártándi román határőr közölte: nem engedhet tovább, mert három évre kitiltottak az országból.”

Mint kiderült, a tiltás 2015. október 21. óta érvényes. Nem ez az első ilyen alkalom. Szávay 2014 márciusa és 2015 márciusa között szintén nem léphetett be az országba. Ahogy akkor, most sem tájékoztatták a politikust a kitiltásról és annak konkrét okáról.

"Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak tartom egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről” – írta Szávay, aki már az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, és Strasbourgban beperelte a román államot. A mostani kitiltása miatt is ugyanezt tervezi.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.