Megindult az éhségmenet Budapestre

A Baranya megyei Sellyéről ma elindult a fővárosba az új éhségmenet. A közmunkások bérének emelését, igazságosabb közteherviselést, a munka törvénykönyvének és más jogszabályok felülvizsgálatát kérik.

Elindultak az újra életre hívott, éhségmenetnek nevezett, Munkát, kenyeret! tiltakozó akció első menetének résztvevői Sellyéről Budapestre csütörtökön. Céljuk, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az elszegényedés problémájára.

A dél-baranyai város Köztársaság teréről mintegy két tucat hátizsákos, Munkát, kenyeret! zászlókat lengető demonstráló Nagy Attila, Sellye független polgármesterének vezetésével vágott neki az éhségmenetnek nevezett, 282 kilométeres útnak. Terveik szerint napi 30 kilométert gyalogolnak, éjszakánként művelődési házakban, pártházakban alszanak, és február 11-én, a tavaszi ülésszak kezdetésre érnek a Parlament elé.

Az MTI beszámolója szerint Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő a dél-baranyai városban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a Közmunkás Szakszervezet, a Munkát, Kenyeret Egyesület szervezésében zajló és az MSZP által támogatott demonstrációval a közmunkások bérének emelését, igazságosabb közteherviselést, a munka törvénykönyve, valamint az elmúlt két évben hozott szociális tárgyú jogszabályok felülvizsgálatát is szeretnék elérni.

Emlékeztetett arra, hogy az első, munkanélküliekből álló tiltakozó menet tavaly február 6-án indult el Miskolcról a fővárosba ugyanezen céllal, "de nem változott semmi, a kérésekre cinizmus és pökhendiség volt a válasz".

"Megint el kell indulni, most már több helyről, hogy a kormány tagjai is lássák, 47 ezer forintból nem lehet megélni" - fogalmazott Nyakó István, utalva a közmunkások bérére és arra, hogy a következő napokban az ország tíz pontjáról mennek demonstrálni az Országgyűlés elé.

A szocialista képviselő azt mondta: lesznek, akik csak egy szakaszon tartanak a demonstrálókkal, mások később csatlakoznak hozzájuk. Reményét fejezte ki, hogy február 11-én több ezren gyűlnek össze az Országház előtt.

Mint korábban beszámoltunk róla: az Éhségmenetet szervező Közmunkás Szakszervezet társelnöke, Komjáthi Imre szerint az a céljuk, hogy "a kormány fejezze be a kommunikációs hókuszpókuszt, a parasztvakítást a közmunkás-bér kapcsán". Mint elmondta, az idei Éhségmenet az eddigi szervezés alapján legalább nyolc megyéből fog elindulni, így Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves, Baranya, Tolna, Pest és Nógrád megye is szerepel a tervekben. Felmerült már Komárom-Esztergom megye részvétele is.

Annyit már lehet tudni, hogy Szabolcsban Nyírtelek, míg Borsodban az egyik kiindulópont Miskolc lesz (a tavalyi akció egyetlen startpontja), Nógrádból Salgótarjánból, míg Szabolcsból Nyíregyházáról indulhat az akció.

Komjáthi korábban elmondta azt is: folyamatosan érkeznek hozzájuk a felajánlások, de várják a civil, a szakszervezetek és a demokratikus pártok – kivéve a Jobbik –támogatását is. Szállásra és meleg ételre van szükségük a településeken. A tavalyi akciót támogatta például a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Szolidaritás és az MSZP is. Sikerült szponzorokat találni például a zászlók, vagy a szórólapok készítésére is.

A mai éhségmenettel kapcsolatban Nyakó István az Országos Sajtószolgálathoz közleményt juttatott el ezzel a címmel: "Máris provokálták az éhségmenetet". Ebben a képviselő azt írja: "Alig indult még el az Orbán-kormány elnyomó politikája elleni éhségmenet, a Fidesz máris provokálja a résztvevőket. A százmilliós támogatást bezsebelő Tiffán Zsoltnak, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnökének hívei Vajszlón még tovább alázzák a kiskeresetű, és munkát kereső embereket".

Szerinte a településre érkező éhségmenetet álságos módon szalonnával és kenyérrel várták, amivel megalázó stílusban azt üzenték: "egyetek, ha éhesek vagytok!"

Mint írja, a kormánypárti provokátorok és fideszes uraik még mindig nem értik, hogy azok, akik menetelnek illetve azok, akikért menetelnek nem a maguk hasát akarják megtömni, hanem munkát, kenyeret és tisztességes béreket szeretnének. Nem könyöradományt, nem segélyt vagy alamizsnát, hanem munkát. Ha a kormánypárt osztogatni akar, akkor osztogasson munkalehetőséget, az emberek pedig el fogják tudni dönteni, hogy a becsületesen megkeresett pénzüket mire költik. Különösen igaz ez az Ormánságban, és különösen igaz ez Vajszlón, ahol sok a szegény, kiskeresetű ember és sok a munkanélküli.

Nyakó István közleménye így zárul: a Közmunkás Szakszervezet és a Munkát, Kenyeret Egyesület arra kér minden jóérzésű embert, hogy támogassa a munkáért, kenyérért és tisztességes bérét menetelőket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.