Megindult a Schmitt ellen felszólaló KDNP-s kizárási eljárása

Ki is zárhatják Szalma Botondot a KDNP-ből, mert nyilvánosan képviselte: Schmitt Pálnak le kellett volna mondania, és ez nem a hivatalos KDNP álláspont. Rubovszky György pártügyész azt is nehezményezi: a párt fővárosi elnöke az Atv-ben az őt követő lehetséges "apostolok" között a KDNP-seken kívül fideszeseket, szocialistákat is említett.

A KDNP fegyelmi eljárást indít a Schmitt Pál lemondását szorgalmazó fővárosi elnökével, Szalma Botonddal szemben. És a fegyelmi eljárásnak kizárás is lehet a vége - ezt Rubovszky György nyilatkozta a Népszabadságnak.

Schmitt Pál és Semjén Zsolt
Schmitt Pál közt. elnök és Semjén Zsolt az Országgyűlés plenáris ülésén. 2011.04.18. Fotó: Móricz Simon

A KDNP pártügyésze már ki is kérte a sajtóosztálytól a Szalma Botond Atv-s szereplését rögzítő felvételt. A fegyelmi eljárást a párt alapszabályának azon rendelkezése alapján indítják, miszerint a belső vitában kialakított hivatalos pártálláspontot mindenkinek tudomásul kell vennie, azzal szemben nem lehet más álláspontot képviselni.

"A pártálláspont, vagyis a KDNP többségi véleménye az volt, hogy a Semmelweis Egyetem vizsgálóbizottságának a jelentése után a pont ki van téve a köztársasági elnök úr ügyében" - emlékeztetett Rubovszky György a KDNP múlt heti hivatalos közleményére. De a pártügyész azért is kérte az Atv-s videót, mert amikor az Egyenes beszéd című műsorban Szalma Botond arról beszélt, hogy "Jézus Krisztus is egyedül volt, aztán lett tizenkét apaostola", a lehetséges apostolok között a KDNP-sek mellett fideszeseket, MSZP-seket is említett. - Ezt meg kell vizsgálni - mondta Rubovszky György.

A műsorban Szalma Botond azt mondta: a botrány után Schmitt Pálnak nyugdíjba kellett volna vonulnia, és az unokáival foglalkoznia. "Ha én lennék az államfő, ma már nem lennék köztársasági elnök" - mondta. A politikus szerint Schmitt Pálnak el kell számolnia a lelkiismeretével, a KDNP-nek pedig az a feladata, hogy megfordítsa azt az irányt, amelyben az ország halad, mert az tarthatatlan.

- Nem politikai és gazdasági, hanem morális válság van az országban, a legfontosabb feladat pedig az, hogy betemessük az árkokat és magasra tegyük az erkölcsi mércét - mondta. A műsorvezető kérdésére, hogy szembemegy a KDNP-vel, a fővárosi elnök úgy reagált, hogy nem megy szembe senkivel, az erkölcsi normákhoz tartja magát. Ezen a ponton tette az apostolokra vonatkozó kijelentést. És amikor a műsorvezető Kálmán Olga azt kérdezte tőle, hogy a követőei mind KDNP-sek lesznek-e, Szalma Botond azt mondta: "Nem. KDNP-sek, fideszesek, MSZP-sek, LMP-sek, és párton kívüliek is, akik ebbe az irányba akarnak menni. A jóakaratú emberek ebbe az irányba menetelnek".

Rubovszky Györgyöt megkérdeztük, milyen belső vita volt Schmitt Pál plágium-ügyéről. A pártügyész azt mondta, egyeztetés volt, "Semjén elnök úr egyeztetett erről a kérdésről. És az egyeztetés alapján a KDNP befejezettnek tekintette az ügyet".

Ruboszky György már szombaton kiadott egy közleményt, melyben a KDNP elhatárolódott elhatárolódott Szalma Botond nyilatkozataitól. "A Kereszténydemokrata Néppárt szeretné leszögezni, hogy budapesti elnökének napokban tett megnyilvánulásai nem tükrözik a párt egészének véleményét, és nyilatkozatai nyíltan szembemennek a KDNP hivatalos állásfoglalásával" - szólt a közlemény. Ezzel arra is reagált a KDNP, hogy a fővárosi elnök csütörtökön bocsánatkérésre, vagy lemondásuk megfontolására szólította fel azokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében „az igazság kiderítése helyett abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt". Szalma Botond közleményében a fővárosi elnökség nevében üdvözölte a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának döntését. „Elfogadhatatlan, hogy valaki érdemtelenül birtokoljon egy olyan tudományos címet, amelyet neve megkülönböztetésére is használhat" – fogalmazott, hozzátéve: fokozottan igaz ez olyan személyekre, akik magas állami tisztséget töltenek be.

Fővárosi KDNP-s politikusok - nevük elhallgatását kérve - vasárnap reggel úgy fogalmaztak, "el vannak képedve", hogy Schmitt Pál nem mondott le, "morálisan elképesztő" nyilatkozatokat tesz az államfő. - Mi köze ennek a kereszténységhez, kérdezzük mi, itt lent. Különösen húsvét előtt, arról nem is beszélve, hogy Schmitt PÁl írta alá a "húsvéti alkotmányt". De a KDNP-vezetés felülről ezt meg sem hallja. Vagy ha igen, akkor kizárással fenyegetőzik a pártügyész".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.