Megindulhat a büntetőeljárás Gyurcsány ellen

Megjelent az országgyűlés határozata Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről a Magyar Közlöny legfrissebb számában, így megindulhat a büntetőeljárás a volt kormányfő ellen.

Az országgyűlés hétfő este függesztette fel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát. A képviselők 306 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyták jóvá a mentelmi bizottság indítványát. Igennel szavaztak a kormánypártok, illetve a Jobbik és az LMP képviselői, nemmel a szocialisták.

A korábbi miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte azért, hogy hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgassa ki a szocialista politikust a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.

Gyurcsány Ferenc ellen 2009 októberében Schiffer András - az LMP jelenlegi frakcióvezetője - tett feljelentést arra hivatkozva, hogy a sukorói King's City-beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítésekor megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
 

Tóth Mihály büntetőjogász az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, a mentelmi jog felfüggesztése arra szolgál, hogy egy országgyűlési képviselő ellen megindulhasson a büntetőeljárás, a nyomozás, és az érintett büntetőjogi felelősségre vonásához szükséges cselekményekre sor kerülhessen, a nyomozóhatóság meggyanúsíthassa és megkezdhesse a személyre szóló bizonyítékok gyűjtését ellene.

Más források viszont úgy vélik, már a mentelmi jog felfüggesztésének kezdeményezéséhez is szükség lett volna a megalapozott gyanúra.

A Btk. szerint „az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Gyurcsány azonban miniszterelnökként nem léphette túl hivatali hatáskörét, hiszen a kormány minden tagját utasíthatta. A Sukoró-ügyben viszont az eddigi információk szerint még utasítást sem adott, ráadásul egyelőre azt sem sikerült bizonyítani, hogy szándékában állt-e bárkinek jogtalan előnyt szerezni vagy jogtalan hátrányt okozni.

Ugyancsak a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg, hogy Káli Sándor MSZP-s képviselő mentelmi jogát nem függesztette fel a parlament. Őt az uniós támogatások felhasználása kapcsán vélelmezett jogsértések miatt jelentették fel, de a volt miskolci polgármester ellen az ügyészség megszüntette a nyomozást. Egy iskolaigazgató azonban pótmagánvádat nyújtott be, de a mentelmi bizottság nem javasolta Káli kiadását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.