Meghosszabbították Hagyó Miklós előzetes letartóztatását

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) május 17-ig meghosszabbította Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság szerdán az MTI-vel. Hagyó Miklóst a többi között bűnszervezetben elkövetett, nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a szerteágazó, szövevényes ügyben változatlanul folyik a nyomozás, és "további nyomozati cselekményeket kell elvégezni". A PKKB határozata szerint a bűncselekmény jellegére, szervezettségére, "H. Miklós" gyanú szerinti irányító szerepére és a kiszabható büntetésre tekintettel csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható, hogy Hagyó Miklós jelen legyen az eljárási cselekményeken.

A közlemény szerint továbbra is tartani lehet attól, hogy Hagyó Miklós szabadlábra helyezése esetén a még ki nem hallgatott személyekkel együttműködve, összejátszva vagy más egyéb módon meghiúsítaná, vagy megnehezítené a bizonyítási eljárás eredményességét.

A volt szocialista főpolgármester-helyettest május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, miután az országgyűlési választásokat követően megszűnt a mentelmi joga. Csaknem két héttel korábban, május 14-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A gyanú szerint Hagyó Miklós közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek arra, hogy a közlekedési cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben. Augusztus végén zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.