Meghosszabbították a felsőoktatási felvételik jelentkezési határidejét

Február 24-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felsőoktatási intézményekbe, jelentette be az oktatási államtitkárság. A diákoknak és családjuknak így kilenc nappal több áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, melyik felsőoktatási intézménybe adják be a felvételi kérelmet.

Az államtitkárság elindította a módosításhoz szükséges jogi eljárást, melynek értelmében legkésőbb február 24-én éjfélig kell a jelentkezéseket elektronikusan, illetve hagyományos módon postára adni – olvasható a kommünikében.

A diákoknak és családjuknak így kilenc nappal több áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, melyik felsőoktatási intézménybe adják be a felvételi kérelmet.

A közlemény szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága tájékozódott a középiskolásoknál, hogy kellően ismerik-e a felsőoktatásba lépés új feltételeit.

A kapott információk alapján úgy döntött, meghosszabbítja a felvételi jelentkezési határidőt, ily módon biztosítva a tanulóknak és családjuknak, hogy minél megfontoltabban dönthessenek a továbbtanulásról.

Szabó Máté csütörtökön az MTI-vel azt közölte: szerinte sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és "életre szóló döntést hozzanak". Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta: a biztos úgy látja, nincs kellő idő a megalapozott döntések meghozatalához, és ezzel sérülnek a fiatalok jogbiztonság követelményéből fakadó jogai.

Szabó Máté rámutatott, hogy "a felkészülésre rendelkezésre álló idő megállapításánál nem kizárólag a jogalkalmazó hatóságok, hanem a jogi szabályozással érintett természetes és jogi személyek reális szükségletét is figyelembe kell venni".

Az ombudsmani hivatal a közleményben felidézte az elmúlt időszak felvételi eljárást érintő változtatásait. Mint írták, a folyamatosan változó jogi feltételek következtében jelentősen átalakultak a korábban meghirdetett képzési formák és azok feltételrendszere.

A nap folyamán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája azt kezdeményezte, hogy legalább tíz nappal tolják ki a jelentkezési határidőt. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta, azért tartják szükségesnek a február 15-i határidő meghosszabbítását, mert véleményük szerint nem elegendő a rendelkezésre álló idő.

A felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítése január 31-én jelent meg, az idei, intézményekre, képzési területekre és szakokra lebontott keretszámokat pedig január 20-án hozták nyilvánosságra.

Ünneprontó szőnyeg: ki akar itt még a diplomán túli időkre gondolni?
ponthúzás, ponthatár, felvételi
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.