Meghosszabbították a Quaestor-vezérek előzetes letartóztatását

Tarsoly Csaba fellebbezni fog a döntés ellen.
Meghosszabbították július 29-ig a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását - erősítette meg az MTI információját Papp Gábor ügyvéd kedden. Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének védője azt is elmondta, hogy védence letartóztatásának meghosszabbítása ellen fellebbez.

Az M1 híradója április 13-án számolt be arról, hogy a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Tarsoly Csaba és két társa előzetes letartóztatását elrendelő, március 29-én született elsőfokú végzést. Az indoklás szerint a Fővárosi Főügyészség megalapozottan indítványozta, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig megalapozottan rendelte el a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának letartóztatását, amely így jogerőssé vált.

A jegybank március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hrurira Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forint fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta. Az ügyben a nyomozás március 11-én indult el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.