Meghekkelte a Fidesz-székházat a 4K!

A 4K! aktivistái az első magyar köztársaság kikiáltásának évfordulóján „Lesz még magyar köztársaság!” feliratot erősítettek a Fidesz-székházra.

„Szomorú, hogy lassan száz évvel az első köztársaság megalapítása után ismét aktuális követelés lett a köztársaság. A 18-as forradalom résztvevői nem hinnének a szemüknek a mai rendszert látva!” – mondta Nagy András, a 4K! alelnöke.

A Negyedik Köztársaság Mozgalom azt szeretné, ha november 16-a, Magyarország függetlenségének és az első magyar köztársaság kikiáltásának napja nemzeti ünnep, a Köztársaság Ünnepe lenne.

„Érthetetlennek tartjuk, hogy a független, önálló, demokratikus Magyarország megalapításának pillanata miért nem tartozik a nemzeti ünnepeink közé. Miért nem tartozik azok közé a történelmi pillanataink közé, amelyekre közösen vagyunk méltán büszkék? A 1918-as forradalmat az őt megillető helyre kell helyeznünk, 1848 és 1956 közé” – tette hozzá Nagy András.

A frissen bejegyzett szociáldemokrata párt – mely a napokban jelentette be, nem áll oda Bajnai Gordon mögé, mert a volt miniszterelnököt a "régi, igazságtalan rendszer" részének tekinti – az Orbán-rendszerrel szemben egy valódi, demokratikus és igazságos köztársaság létrehozásáért küzd. 

A 4K! szerint 48-18-56 jelenti azt a köztársasági hagyományt, amelyre egy nap az Orbán-rendszert felváltó negyedik köztársaságnak épülnie kell.

Felirat a Fidesz-székházon
A Negyedik Köztársaság Mozgalom által közreadott felvételen Lesz még magyar köztársaság! feliratú plakátot erősítenek a Fidesz fővárosi székházára 2012. november 16-án reggel a 4K! aktivistái, az első magyar köztársaság kikiáltásának 94. évfordulóján. Szabadon felhasználható felvétel. MTI Fotó: Negyedik Köztársaság Mozgalom/Nagy Dániel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.