Meghalt Oltványi Ottó

Nyolcvanöt éves korában meghalt Oltványi Ottó, az MTI volt vezérigazgatója szombat reggel.

Oltványi Ottó több mint öt évtizedet töltött el a nemzeti hírügynökség kötelékében, bel- és külföldi tudósítói posztok végigjárása után került az MTI élére.

1925. december 21-én született Debrecenben. 1949-ben diplomázott a Debreceni Tudományegyetem jogi karán, német, angol, román nyelven beszélt.

Újságírói pályáját a Debreczen című napilapnál kezdte, ott dolgozott a lap 1951-ben történt végleges betiltásáig. A Magyar Távirati Iroda munkatársaként két évtizeden át, 1971-ig Debrecenből tudósított. Ezt követően 1977-ig az MTI bécsi, 1982-ig pedig bukaresti tudósítója volt. Hazatérése után kinevezték az MTI Belpolitikai főszerkesztősége helyettes vezetőjének, majd ismét Bukarestbe vezetett útja, ahonnan 1987-től 1990 végéig tudósított.

1990 novemberében kinevezték az MTI vezérigazgatói posztjára, ezt a feladatot három éven át látta el. 1993-1994 között a Hírügynökségek Európai Szövetségének (Alliance) alelnöke volt. 1997-2001-ig az MTI Rt. Tulajdonosi Tanácsadó Testületének (TTT) elnökeként tevékenykedett, majd 2002 júniusától tagként vett részt a testület munkájában, 2005-ig.

Tevékenységét több állami kitüntetéssel is elismerték. 1978-ban az Osztrák Köztársaság Aranykeresztje kitüntetésben részesült. 2005-ben több évtizedes sokoldalú újságírói és vezetői munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetéssel ismerték el.

Tapasztalatait és az írás iránti szeretetét nemcsak újságírói munkájában kamatoztatta: 1990-ben jelent meg A vég című könyve, amelyet fiával, Oltványi Tamással együtt írt az 1989-es bukaresti eseményekről.

Egykori legendás vezetőjét 2010. decemberében az MTI is köszöntötte 85. születésnapján, az ünnepségen volt kollégáival és Belénessy Csaba vezérigazgatóval közösen idézték fel pályafutását. Oltványi Ottó, akit munkatársai úgy ismertek, mint kollégáiért minden körülmények között kiálló, emberséges, egyben derűs személyiséget, arról számolt be, hogy még mindig rendszeresen hódol szenvedélyének, a tenisznek.

Oltványi Ottót az MTI saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.