Meghalt Gellért Kis Gábor

66 éves korában meghalt Gellért Kis Gábor főiskolai tanár, újságíró, filmes, egykori országgyűlési képviselő.

A család tájékoztatása szerint Gellért Kis Gábor szerda este hunyt el.

Gellért Kis Gábor Budapesten született 1946-ban. Szülei újságírók voltak. 1965-ben érettségizett a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban. 1965-1966 között elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1966-1970 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt.

1967-ben a Képes Újság szerződéses munkatársa lett. 1970-1978 között a Magyar Rádió Krónika című rovatában riporter, szerkesztő, a 168 Óra alapító munkatársa volt. 1981-ben az ELTE BTK-n magyar-népművelés szakon diplomát szerzett.

1978-1992 között a Magyar Televízió munkatársa a Stúdió szerkesztőségében, majd a társadalomtudományi osztályon; dokumentumfilmeket készített az 1945 utáni történelem gazdaságtörténelem tárgykörében.

1988-1991 között az Élet és Irodalom szerkesztőjeként dolgozott. 1998-2002 között egy reklámcég ügyvezetője volt. 2002-2008 között a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja, 2004-2008 között elnöke volt.

1969-1989 között az MSZMP, 1989-2001 között az MSZP tagja. 1990 és 1993 között az MSZP V. kerületi szervezetének elnöke volt. 1994-1998 között az MSZP országgyűlési képviselője, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar-indiai tagozatának elnöke volt.

1972-ben kötött házasságot Szabó Máriával. Két gyermekük született; Borbála (1973) és Dániel (1983).

Gellért Kis Gábor
Dániel Kovalovszky 2005.05.09. Digitális 38. sz. DVD Gellért Kis Gábor Rádióelnök sajtótájékoztató, (elnökválasztásról) Magyar Rádió

"Az MSZP nevében őszinte részvétemet kifejezve osztozom a család fájdalmában" - olvasható Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetőnek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.