Kamaszként élte túl a háborút, 1945-ben a szociáldemokrata ifjúsági mozgalom tagja lett. A Szabad Ifjúság külpolitikai rovatvezetőjeként a forradalom napjaiban éppen Varsóban volt. November 1-jén ért vissza Budapestre, ahol nem sokkal később őrizetbe vették a szovjetek. Szabadulása után nevezték ki a frissen induló Esti Hírlap külpolitikai rovatának élére, ahol „örök" helyettesével, Harmat Endrével kicsiny, de magas szakmai színvonalon működő műhelyt alakított ki.

Az akkori „bulvárlap" műfaji lehetőségeit kihasználva próbálta meg átadni, elmesélni, mindazt, amit a világról tudott – egy olyan korban, amikor az emberek többsége nem vagy csak ritkán utazhatott a határokon túlra és nem jutott hozzá külföldi hírekhez, újságokhoz. Másfél tucat könyvében, cikkeiben mérsékelt, kiegyensúlyozott hangot ütött meg.

A hatalomtól egy lépés távolságot tartva megelégedett szerény irodájával, többre értékelte kollégái, barátai szeretetét, elismerését, mint a rangot vagy a befolyást. Nyugalma, diplomáciai érzéke, bölcs iróniája miatt népszerű volt pályatársai körében.1989 és 1997 között ő vezette a Magyar Újságírók Országos Szövetségének külpolitikai szakosztályát. Az Esti Hírlap megszűnése után pedig Bécs budapesti képviseletének vezetőjeként, illetve tanácsadójaként dolgozott tovább.

Tele volt sztorival, amelyeket mértékkel adagolva, jól poentírozva tudott elmesélni. Például azt, amikor a Béketanács küldöttségével Jasszer Arafatnál járva a palesztin vezető megragadta és keblére vonta Réti tenyerét, miközben egyetlen szót súgott fülébe heves átéléssel: Fegyvert!

Nem csak embernek és újságírónak, de pedagógusnak is jó volt. Türelemmel, jóindulattal kezelte a kezdő slapajok lelkét és kéziratait. Tanácsai a szakma általános szabályainak betartására irányultak: tudd, mit akarsz mondani, adj jó címet, kezdd a cikket érdekesen, hogy az olvasónak legyen kedve az első bekezdés után hozzákezdeni a másodikhoz is, ne a főnököknek akarj megfelelni, inkább azokra gondolj, akiknek írsz.

Igaz, a külpolitikai rovatokban ezt akkoriban könnyebb volt megvalósítani, mint a belpolitikai vagy gazdasági újságírásban, de azért ott sem volt mindig egyszerű. Tudta, hogy korlátok között kell maradnia, de nemzedékének többi országosan ismert tagjával, például Pálffy Józseffel, Gömöri Endrével, Heltai Andrással, Ipper Pállal, Hajdú Jánossal, Kulcsár Istvánnal, Avar Jánossal egyenes gerincből, tisztességből is példát mutatott. A mai magyar külpolitikai újságírás középnemzedéke éppen az ő hatásukra választotta ezt a szép, bár manapság kissé alulértékelt szakmát.

Réti Ervin munkásságát Rózsa Ferenc díjjal, Magyar Lajos díjjal és a MÚOSZ Aranytollával ismerték el – az utóbbi kettőt már a rendszerváltás után kapta. Temetéséről később intézkednek.