Meggyes Tamás nem akar fizetni

Fellebbezést nyújt be a héten hozott elsőfokú, nem jogerős bírósági ítélet ellen Meggyes Tamás, ugyanis minden állítását fenntartja. A volt esztergomi fideszes polgármestert és két helyi médiumot a napokban ötmillió forint kártérítés kifizetésére kötelezték.

Fellebbezést nyújt be a jó hírnév megsértése miatt ötmillió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelező bírósági ítélet ellen Meggyes Tamás, ezt maga a fideszes országgyűlési képviselő jelentette be egy lapunkhoz is eljuttatott közleményben.

Mint ismert, Meggyes, illetve az Esztergomi Televíziót és az EHIR Kft.-t a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság egyetemlegesen ötmillió forint nem vagyoni kártérítés és bruttó 750 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú ítélet szerint Meggyes Tamás valótlanul állította, hogy Horváth Mihály - Meggyes korábbi kampányfőnöke - megvesztegetett egy önkormányzati képviselőt, illetve tízmillió forintért megbízott volna egy személyt azzal, hogy gyújtsa fel a polgármester házát. Ezért Meggyesnek bocsánatkérő közleményt is meg kell jelentetnie az elmarasztalt médiumokban.

"Az elsőfokú, nem jogerős ítélettel szemben fellebbezést nyújtok be, ugyanis H. Mihállyal kapcsolatban tett kijelentéseimet továbbra is fenntartom, mivel azokat bizonyítékokkal tudom alátámasztani" - ezt Meggyes Tamás írta ma kiadott közleményében. A bizonyítékokra nem tért ki benne. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.