Megfojtják a Burattinót?

Az Orbán-kormány szégyenteljes oktatáspolitikájának következményeként végveszélybe került a csepeli Burattino iskola, ahol 450 többszörösen hátrányos helyzetben lévő diákról gondoskodnak – állítja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Hátrányos helyzetű diákok iskoláját zárja be az Orbán-kormány - olvasható abban a közleményben, amit Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke juttatott el a távirati irodához.

A közlemény szerint több mint húsz éve működik Csepelen a nemzetközileg elismert Burattino iskola. Az iskolában többszörösen hátrányos helyzetben lévő gyermekek tanulnak, akik számára az iskola biztosítja az általános iskola elvégzését, illetve szakképzést nyújt. A gyermekotthonban árva, illetve nehéz családi körülmények között élő gyerekek találtak új otthonra.

"A kormány szégyenletes oktatáspolitikájának köszönhetően 2013 januárjától az iskola nem kapja meg az eddigi állami támogatást. Ez pedig azzal fenyeget, hogy az iskola és a gyermekotthon nem tudja tovább eltartani magát. Ha be kell zárni a Burattinót, az itt tanuló 400 diáknak, a gyermekotthonban élő 52 gyermeknek nincs hová mennie, életük reménytelenné és kilátástalanná válik" - fogalmaz a közlemény.

A Demokratikus Koalíció felszólítja az oktatási kormányzatot, azonnal vizsgálja felül korábbi döntését. "Követeljük, hogy a Nemzetstratégiai Intézetnek, a Magyar Művészeti Akadémiának adott, a hittanoktatás támogatására fordított milliárdok helyett a kormányzat azokat a felzárkóztatási, esélyegyenlőség megteremtését célzó programokat, iskolákat és intézményeket támogassa, amelyek a társadalom peremére szorult, szegénységben élő gyermekek tanításával, gondozásával foglalkoznak. Egyben felhívjuk a demokratikus ellenzéki pártokat, a közvéleményt, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel tiltakozzanak a kormány szégyenletes szegényellenes oktatáspolitikája ellen" - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.