Megfenyegették a jegyzőt: ha engedélyezi a Balaton Soundot, baja lesz belőle

A balatoni szezon legnagyobb zenei rendezvényének számító Balaton Sound engedélyezése miatt megfenyegették Zamárdi jegyzőjét, aki emiatt rendőrségi feljelentést tesz. Öt éve a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a rendezvény miatt.

Dudás Anita, Zamárdi jegyzője hétfőn elmondta, levelet dobtak a kertjébe, amelyben újságcikkekből összeollózott és ragasztgatott szöveggel tudatták vele, hogy nem kellene engedélyezni a Balaton Sound megafesztivált, mert annak súlyos következményei lesznek.

A jegyző közölte, rendőrségi feljelentést tesz a héten, egyébként pedig nem fél semmitől, és a történtek nem befolyásolják a munkáját. "Jogszabályok alapján és a szakhatóságok hozzájárulásával teszem a dolgomat" - hangsúlyozta.

Csákovics Gyula polgármester az MTI megkeresésére elítélendőnek nevezte a fenyegető levelet. Öt évvel ezelőtt, amikor őt fenyegették meg életveszélyesen a fesztivál miatt, a programgazda Sziget Szervező Iroda egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, de nem sikerült a tettest megtalálni.

A polgármester elmondta, a Balaton Sound idején naponta tízszer annyian tartózkodnak a 2700 lakosú Zamárdiban, mint amennyi a népesség száma. Ez valóban komoly terhet jelent a településnek. Akadnak jogos észrevételek, panaszok, de nem ez a módja a megoldás keresésének - tette hozzá.

Az önkormányzatnak évente ötven-hatvanmilliós közvetlen bevétele származik a fesztiválból, közvetve pedig a helyiek, vendéglátósok, kereskedők is profitálnak a rendezvény vendégeinek nyújtott szolgáltatásokból. 

Zamárdi a bevételeiből hitel nélkül tudja biztosítani az önerőt pályázatokhoz, számos fejlesztést valósított már meg, és ingyenesek a strandjai, parkolói. Az állandó lakosok már elfogadták, hogy a tömegeket szórakoztató, a városnak is sokat hozó rendezvényért az előkészületekkel és az utólagos teendőkkel együtt nagyjából két hétig el kell tűrniük a nehézségeket, például az érintett strand korlátozott használata miatt. Jellemzően az üdülőtulajdonosok panaszkodnak és tiltakoznak újra és újra – magyarázta a polgármester.

A héten a lakosságnak és az üdülőtulajdonosoknak rendezett fórumon tárgyalnak a felvetődött gondokról – mondta –, s ott keresnek kompromisszumos megoldásokat, készülve a jövő évi fesztiválra.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.