Megfeledkeztek a buszokról a Várkert Bazár felújítói

Minden bizonnyal túl keskeny lesz a frissen felújított Lánchíd utca a szakaszon közlekedő autóbuszoknak - közölte egy helyi lakos észrevétele nyomán az Index.
A portál saját méréseket is végzett a helyszínen, ahol kiderült, hogy az utcának van egy nagyjából százméteres szakasza, ahol valóban problémásnak tűnik a helyzet. Az úttest 540 centiméter széles, mellette kerékpárút és egy 60 centi széles vízelvezető árok halad. A BKK-tól kapott tájékoztatás szerint az ott közlekedő buszok szélessége 2,55 méter, ehhez minkét oldalon húsz centit kell még számolni a visszapillantó tükrök miatt.

Azaz két, az adott útszakaszon összetalálkozó busz csak akkor fér el egyszerre, ha az egyik lehúzódik a kerékpársávra vagy az árokba. Utóbbi tönkreteszi a nem túl acélosan alapozott vízelvezetőt, előbbi emellett még balesetveszélyes is.

A VEKE elnöke, Dorner Lajos az Indexnek azt mondta: vélhetően a felújítás tervezője nem számolt a 86-os buszjárattal, amely a fonódó villamosjáratok miatt amúgy is megszűnik. Csak a fonódás a valóságban elég lassan történik, még el sem kezdték a pálya építését.

A VEKE szerint a legjobb az lenne, ha a 86-os busz maradna a felújítás idejére bevezetett kerülő útvonalon. Dorner közölte: elvileg nem példátlan az efféle szűk utcák használata, de mindenhol régi utcákról van szó, azért elég váratlan lépés volt így megtervezni egy újonnan kialakítandó utat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.