Megfagytak a dobozban a kiskutyák

Kegyetlen gazdájuk a téli mínuszokban egy dobozban magára hagyta az újszülött kiskutyákat egy kaposvári lakótelepen, írja sonline.hu. A halott ebeket egy kisgyerek fedezte fel, aki a tanárától kért segítséget.

– Egy diákom keresett meg azzal, hogy iskolába jövet a lakótelepi dombon, egy padra letettek egy vékonyka falú, kis dobozt. Benne pici, vélhetően újszülött kutyákat látott feküdni, illetve egy állatot az aszfalton. Nem tudta, mit tegyen, nem mert hozzányúlni. Elsőként hozzám jött tanácsért, mint az osztályfőnökéhez – mondta Horváth Sándor, a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Tagiskola tanára.

– Én azonnal szóltam az igazgatónőnek, akivel arra jutottunk, hogy megpróbáljuk megmenteni az állatokat, ha még lehet. Behozzuk az intézmény meleg falai közé őket, és értesítjük az állatvédőket is. Én a diákommal kisiettem a padhoz, ekkor ott már több lakó és járókelő is volt. Ők közben felhívták az állatvédőket, én ezalatt megvizsgáltam a négy kiskutyát, azaz sajnos csak a tetemeiket, mert már teljesen kihűltek. Segíteni rajtuk már nem lehetett, egyiknek sem volt sem vérkeringése, és a pici szívük sem vert már.

A tanárt felháborította az ismeretlen kutyatartó kegyetlen tette. Az állatvédők értesítették a gyepmestert, aki intézkedett a tetemek elszállításáról. Horváth Sándor szerint a kiskutyák elpusztítása állatkínzásnak minősülő, ocsmány tett volt. Úgy véli, hogy a tettest feltehetően nem fogják megtalálni, de talán mások is ráébrednek arra, hogy nem lehet így bánni az állatokkal, és szenvedést okozni nekik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.