Megeshet, hogy az MSZP jelöli Orbánt államfőnek

Még akár az is megeshet, hogy az MSZP jelöli köztársasági elnöknek Orbán Viktort. Ezt Szanyi Tibor nyilatkozta a hvg.hu-nak. A szocialista politikus azonban azt is elmondta: jónak tartaná, ha az Országgyűlés Sólyomnak szavazna újra bizalmat.

Szanyi Tibor szerint „az lenne a legszerencsésebb Magyarország szempontjából, ha Sólyom László mandátumát hosszabbítanák meg". Mint Szanyi a hvg.hu-nak fogalmazott, „Göncz Árpád két ciklust is kitöltött és szerintem ebben lehet fantázia". Bár az ellenzéki képviselőnek vannak Sólyommal szemben fönntartásai, az elnök alkotmányos érzéke, jogfölfogása kiemelkedően nagyszerű, mondta, továbbá a hivatalban lévő államfő „abszolút nem" fideszes pártkatona - véli a szocialista politikus.

Szanyi szerint „most, amikor alkotmányozó nemzetgyűlésre törekszik a Fidesz", a hatalmi súlyok és ellensúlyok egyensúlyát Sólyom szakmai fölkészültsége nagyban elősegítené. „Az én személyes preferenciám egyértelműen az lenne, hogy Sólyom Lászlónak hosszabbítsuk meg öt évvel a mandátumát" - fogalmazott a képviselő.

Szanyi azt is elmondta: nem az a cél, hogy pártja nehéz helyzetbe hozza a Fideszt, ezért ha a Fidesz jelöltje „többé-kevésbé elfogadható" az MSZP számára, akkor „az MSZP-nek nem dolga cirkuszt csinálni", hanem támogathatja a kormánypárt jelöltjét. Így az is lehet, hogy a szocialisták nem is jelölnek köztársasági elnököt. Ilyen, "többé-kevésbé elfogadható" jelölt lehet Szanyi szerint Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke.

Amennyiben a Fidesz az MSZP szempontjából „teljesen elfogadhatatlan" jelöltet állít, mondta Szanyi, megeshet, hogy „az MSZP jelöli Orbán Viktort". Miután tisztázódott, hogy Szanyi nem viccel, a hvg.hu azt vetette föl, hogy Orbán ezt aligha fogadná el. A volt államtitkár szerint „a jelölés az jelölés, mondja ki a Fidesz, hogy neki nem kell a nemzeti egységben Orbán Viktor államfőnek, vagy szavazza őt le". Orbán jelölése „egy lehetséges eleme az eszköztárnak" - politikus.

Lendvai Ildikó, a Szanyi által elmondottakat a hvg.hu-nak Lendvai nem kívánta kommentálni, Gyurcsány a témával kapcsolatban a lapnak nem nyilatkozott.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.