Megerősíti a rendőrséget a kormány

Az év végéig 1800 fővel több rendőr teljesít majd szolgálatot Magyarországon. Gyurcsány Ferenc erősebb, megbecsültebb, határozottabb rendőrséget szeretne, erre plusz 14 milliárdot áldoznak. Frissítve.

A rendőrség 14 milliárd forinttal több támogatást kap idén - derült ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdai sajtótájékoztatóján.

Gyurcsány Ferenc közlése szerint 12 milliárd forintot kap a rendőrség, amelyből 4 milliárd forintot uniós, 8 milliárd forintot pedig nemzeti forrásból biztosítnak. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ehhez hozzátette, hogy a 12 milliárd forint nem tartalmazza azt a 2 milliárd forintos többletforrást, amelyről már korábban döntöttek.

A kormányfő elmondta azt is, hogy az év végéig 1800 fővel több rendőr teljesít majd szolgálatot. Erősebb, megbecsültebb, határozottabb rendőrséget szeretnénk, ehhez készek vagyunk még több erőfeszítést tenni - mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök azt is közölte: továbbra is töretlen a bizalma Bencze József országos rendőrfőkapitányban. Mint elmondta: megbízta a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárát, hogy kérjen közvetlen tájékoztatást az érintett tárcák - az egészségügyi, az önkormányzati és a rendészeti - vezetőitől a Tatárszentgyörgyön történtekről. Ezek alapján értékelik majd, hogy történt-e szakmai hiba. A jelentést tájékoztatása szerint a következő napokban kapja meg, és ha hibát találnak, akkor a tájékoztatás tartalmazni fogja azt is, hogy "az illetékes vezetők milyen intézkedéseket foganatosítanak".

A kormányfő - aki előzőleg az országos rendőrfőkapitánytól hallgatott meg tájékoztatót a Tatárszentgyörgyön történtekről - azt mondta: tűzesethez hívták a tűzoltókat, és a tűzvizsgálók először balesetet állapítottak meg. Hozzátette: "a kiérkezett orvos, majd később a mentő is először a balesetnek vélt tűzeset következtében elhalálozott áldozatokat vélt találni". Ezt követően közigazgatási eljárás indult, majd lényegesen később kiderült, hogy minden bizonnyal nem baleset, hanem erőszakos cselekmény történt.

Bencze József országos rendőrfőkapitány arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint a nagycsécsi és tatárszentgyörgyi bűncselekményeket azonos kaliberű fegyverrel követték el, azt mondta: felelősséggel erről még nem tud nyilatkozni, de felhívta a figyelmet arra, hogy az a tény, hogy esetleg azonos kaliberű fegyverrel követték el ezeket a bűncselekményeket, még nem jelenti azt, hogy maga a fegyver is azonos lenne. Azt, hogy ugyanazt a fegyvert használták-e, szakértőnek kell megállapítania - tette hozzá. Az ügyekben nyomozó Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja meg, hogy vannak-e összefüggések - jelentette ki, majd hozzátette: az összefüggések vizsgálatakor nem csak a nagycsécsi bűnügyre gondol.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Bencze József fontos nyomozástaktikai lépésnek nevezte azt, hogy a rendőrség bekérte az autópályák forgalomfigyelő kameráinak felvételét, és hozzátette: a rendőrség minden olyan lehetséges bizonyítékot igyekszik begyűjteni, amely segítheti a nyomozást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.