Megérkezett az államfőhöz a bírák petíciója

A bírák nem bíznak ugyan abban, hogy a köztársasági elnök eleget tesz a kérésüknek, és nem írja alá a nyugdíjkorhatáruk azonnali csökkentéséről szóló törvénymódosítást, ám úgy érzik: egy nyilvánvalóan alkotmányellenes jogszabály ellen mindenképpen fel kell lépniük.

Átvette a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a Legfelsőbb Bíróság néhány bírájának petícióját, amelyben az államfőtől azt kérik, hogy ne írja alá a nyugdíjkorhatár azonnali csökkentéséről szóló törvénymódosítást. Információnk szerint mások is készülnek rá, hogy hasonló kéréssel forduljanak Schmidt Pálhoz. A bírák eddig hetvenéves korukig ítélkezhettek, jövőre viszont mindazoknak megszűnik a szolgálati viszonya, aki 2012-ben vagy már korábban betöltötte a 62 életévét.

A fideszes Lázár János és Varga István egyéni képviselői indítványát a hét elején fogadta el a parlament, és úgy tudjuk, hogy a törvényről a köztársasági elnök csütörtökön, de legkésőbb pénteken dönt, mert utána hivatalos külföldi útra indul.

Egységesíteni kell a nyugdíjkorhatárt – ezzel indokolta a két politikus a javaslatot. Öregségi nyugdíjra korábban azok szereztek jogosultságot, akik betöltötték a 62. életévüket, ám a korhatár 2010-ben 62-ről 65  évre nőtt, de a módosítás csak viszonylag hosszú átmeneti időszak után lép életbe.

Az utolsó esztendő 2012, amikor a 62 esztendős munkavállalók is nyugállományba vonulhatnak, míg a 65 év 2022-re válik általánossá. A most elfogadott javaslat szerint a bírákra is ugyanezen szabályok érvényesek, ám alapvető különbség, hogy aki közülük jövőre betölti – esetleg már korábban betöltötte – a 62-t, annak mindenképpen távoznia kell, míg más pályákon ez inkább kedvezmény.

Miközben az általános nyugdíjkorhatár három éves emelésére tíz esztendős átmeneti időszakot biztosítanak, az idősebb bíráktól úgy vesznek el nyolc aktív évet, hogy arra semmilyen módon nem tudtak felkészülni. A Legfelsőbb Bíróság néhány tagja ezért alkotmánybírósági beadványt is készített, amit a jogszabály kihirdetése után nyújtanak be.

Maguk az érintettek is úgy vélik, az államfő nyilván aláírja a megszavazott törvénymódosítást, és arra sem számítanak, hogy az Alkotmánybíróság még ebben az évben határozna a beadványukról. Mindazonáltal úgy gondolják, hogy egy alkotmánysértő jogszabály ellen itthon is fel kell lépni, bár kedvező döntést inkább a strasbourgi emberi jogi bíróságtól és uniós fórumoktól várnak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.