Megdöbbentő halálesetek a Csokonai Színházban
Megrendítő és önmarcangoló beszédet mondott Vidnyánszky Attila igazgató a debreceni Csokonai Színház szerda délután megrendezett évadnyitó társulati ülésén. Mint fogalmazott, megdöbbentő jelnek tartja, hogy a teátrum dolgozói közül rövid idő alatt hárman haltak meg ugyanolyan halálnemmel, és ilyenkor az emberben óhatatlanul fölmerül - tette hozzá -, hogy vajon ki lesz a következő.
Mint beszámoltunk róla: a napokban egy szegedi vendégjáték közben holtan esett össze a színpadon Nagy László Zsolt, a Csokonai Színház 1980-ban született színművésze. A mai évadnyitó társulati ülésen azonban nem csak az ő kinagyított fotója jelent meg a színpadon, hanem további két dolgozóé is, akik a közelmúltban hunytak el: az 1953-ban született Szenes Lajos műszaki munkatárs volt, míg az 1958-as születésű Nagy Imre a műhelytárat vezette. Mind a hárman ugyanúgy haltak meg: megállt a szívük.
A társulati ülésen a láthatóan megrendült Kósa Lajos polgármester részvétét nyílvánította a színház közösségének, majd Vidnyánszky Attila direktor következett, aki azt mondta: a rövid idő alatt bekövetkezett három haláleset elgondolkadtató abból a szempontból, hogy a színházban vajon megtesznek-e mindent annak érdekében, hogy ilyen hirtelen halálesetek ne történhessenek meg.
A megtört és könnyeivel küszködő igazgató úgy fogalmazott: "nem arról van szó, hogy rossz lenne a színházban a hangulat, de mindenkinek el kell gondolkodnia rajta, hogy megfelelő hangnemben működtetjük-e az intézményt". Föltette a kérdést: "vajon érdemes-e önző, kicsinyes görcsöktől vezérelve mérgezni azt a levegőt, amit közösen szívunk?".
Vidnyánszky Attila szerint mindent meg kell tenni érte, hogy "a munka során az egymás iránti szeretet és tisztelet domináljon, és a világ piszkos iszonyatában a színházból menedékhelyet tudjunk csinálni". Mint mondta: "az mintha jel volna, hogy ezen a nyáron három emberünknek állt meg a szíve, ezért arra kellene törekedni, hogy minél kevesebb súrlódással dolgozzunk". A direktor a napokban meghalt Nagy László Zsoltról azt mondta: a debreceni színházban keresve sem lehetett volna nála szeretetre méltóbb figurát találni, és - mint fogalmazott - "odafent megirigyelték, hogy köztünk van, azért vitték el". Vidnyánszky Attila nem tudta befejezni a beszédét, a könnyeivel küszködve mondat közben megállt, majd az évadnyitó ülés lezárásaként a társulat elénekelte a Szózatot.
Az igazgatóhoz hasonlóan a teátrum dolgozóit is megrázták a történtek, az ülés után a folyosón egymás vállán síró színészeket lehetett látni, a művészbejáróhoz vezető lépcső mellett pedig mécseseket gyújtottak.