Megcsúszott Szolnoknál a Tisza fővédvonala

Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) a Tisza szolnoki fővédvonalának egy szakaszán, ahol a napokban a töltés megcsúszását észlelték a szakemberek.

Lovas Attila elmondta: a suvadás a város felőli gát körülbelül hetven méteres szakaszát érinti, amely jelenleg a folyón levonuló kisebb árhullám miatt víz alá került. Hangsúlyozta: a területet lezárták, ám a jelenség pillanatnyilag sem emberéletet, sem a környékben lakók vagyonbiztonságát nem veszélyezteti. A Tisza most tapasztalható vízszintemelkedése várhatóan az első fokú árvízvédelmi készültség szintje alatt marad - tette hozzá.

„A helyzet azonban folyamatos figyelmet és a gátszakasz szárazra kerülését követően mielőbbi beavatkozást igényel" -  jelezte az igazgató. Kifejtette: a védvonal egy hosszabb darabján elvégzik majd a lerakódott hordalék eltávolítását, illetve a rézsű meredekségének csökkentését. A kritikus területen pedig eltávolítják a lecsúszott földréteget, és kőszórással erősítik meg a töltést.

Lovas Attila tájékoztatása szerint a helyreállítás tervei már készülnek. Amennyiben az időjárás és a vízállás megfelelően alakul, a kivitelezés augusztus végén elkezdődhet, és még az ősz folyamán befejeződik.

A szakember emlékeztetett: hasonló suvadás miatt a Köti-kövízig munkatársai már a korábban is végeztek helyreállítási munkákat a Tisza Szolnokot védő gátján, éppen a most megcsúszott rész közelében. Az időről időre megismétlődő jelenségek okai minden bizonnyal azonosak: a rekord szint körüli árhullámok alatt jelentős mennyiségű iszap rakódik az ideálisnál egyébként is meredekebb gátra, amely a kiszáradás során elveszíti állékonyságát - magyarázta az igazgató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.