Megbukhat a választási regisztráció?
Megsemmisíti a tavaly év végén elfogadott családok védelméről szóló törvény egyes pontjait az Alkotmánybíróság (AB) – írja az Origo. Az AB a család törvényben szereplő definícióját kifogásolja, mert a bírák úgy ítélték meg, hogy indokolatlanul szűkíti a család fogalmát. A törvény szerint a család természetes személyek azon érzelmi és gazdasági közössége, amelynek alapja legalább két személy közötti egyenes ági rokonság vagy egy férfi és nő között létrejött házasság.
A döntést hétfőn délelőtt jelenti be az AB. Ez lesz a testület első nyilvános ítélethirdetése azóta, hogy felborultak az erőviszonyok a bírák között, és több a kormánypártokhoz erősen kötődő tag került a testületbe.
Az Origo szerint, bár hétfőn még nem lesz bejelentés erről, várhatóan megsemmisítik a bírák az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály több bekezdését is – de erről még nem született végleges döntés. Ez a törvény eredetileg az Alaptörvény életbe lépése miatt szükséges átmeneti szabályokat rögzítette, de Szabó Máté ombudsman az AB vizsgálatát kérte, mivel úgy találta, a jogszabály több nem átmeneti rendelkezést is tartalmaz.
A jogszabályt többször módosították, az idén szeptemberben például ebbe írták bele, hogy a választójog gyakorlásának feltétele a választási regisztráció, ami szintén nem átmeneti szabály. Ha az AB elfogadja Szabó Máté kifogását, az hatással lesz a választási regisztrációra is.
Ha a törvényt megsemmisítik, akkor nem kerül be az Alaptörvénybe, hogy regisztrálnia kell mindenkinek, aki szavazni akar. Ez azért fontos, mert az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja az Alaptörvényt, csak azt, hogy az egyes jogszabályok megfelelnek-e a szellemének. Ha tehát az átmeneti rendelkezésről szóló törvényből kikerül a regisztráció, akkor az Alkotmánybíróság foglalkozhat majd ezzel a kérdéssel, amelyről január 5-éig kell dönteni Áder János államfő kérésére.