Megbírságolta a Hit Gyülekezetét a Közbeszerzési Döntőbizottság

Részben a saját tulajdonában lévő céget hirdetett ki nyertesnek egy debreceni iskolabővítésnél a Hit Gyülekezet, amelyet ezért 3 millió forintra bírságolt a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

Tavaly júliusban indított egyszerű közbeszerzést a Hit Gyülekezete a debreceni Huszár Gál Gimnázium Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény új épületrésszel való bővítésére. Az építés költsége 204 millió forint, ebből 10 százalék a Hit Gyülekezet saját ereje, míg az állami támogatás 27,5, az uniós támogatás pedig 156,2 millió forint.

A három ajánlattevő közül az összességében legkedvezőbb Alföld Bau 2001 Kft. ajánlata lett a nyertes. A VÁTI Magyar regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. - mint közreműködő szervezet - idén januárban kötötte meg a Hit Gyülekezetével a támogatási szerződést. Amikor március végén a Hit Gyülekezete kérte a támogatás kifizetését, mellékelnie kellett a közbeszerzési eljárás dokumentációját is. Ebből kiderült, hogy a nyertes cég 50 százalékos tulajdonosa a H&H Procects Kft, amelynek a Hit Gyülekezete a kizárólagos tulajdonosa. Ekkor fordult a KDB-hez a VÁTI.

A KDB megállapította, hogy - a tulajdoni aránytól függetlenül - nem vehet részt a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként olyan cég, amely az ajánlatkérő tulajdonában áll. Itt ez történt, ezért a KDB a jogsértés megállapítása mellett bírságot is kiszabott. Súlyosbító körülmény volt az, hogy a jogsértést már nem lehetett orvosolni, enyhítő körülményként értékelte azonban a KDB azt, hogy a Hit Gyülekezete eddig nem sértette meg a közbeszerzési szabályokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.