Három jelölt az első Magyar Civil Becsületrendre

Szabó Andrást, Pásztor Emilt és Szarvas Józsefet javasolja az első Magyar Civil Becsületrend kitüntetettjének az Ars Humanica Hungarica Kör. A díjat gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök születésnapján, február 10-én adják át.

A hazai tudósok, egyházi vezetők, művészek, közírók és művészetpártolók által alkotott Ars Humanica Hungarica Kör megalapította a Magyar Civil Becsületrendet, hogy e kitüntetéssel ismerje el a nemes emberi értékeket felmutató cselekedeteket. A Becsületrendet első alkalommal 2012. február 10-én, gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök születésének 205. évfordulóján adják át.

A díjra jelölték Szabó Andrást, aki családjával együtt kezdeményezte a XIII. században épült balatonszepezdi templom felújítását, s mintegy 10 millió forinttal járult hozzá a költségekhez. A második jelölt Pásztor Emil, az egri tanárképző főiskola nyelvész professzora, a Széphalmon megnyílt Magyar Nyelv Múzeuma ötletgazdája. Kitüntetésre javasolják Szarvas József székesfehérvári orvost is, aki 2009-ben bicskával és golyóstollal elvégzett gégemetszéssel mentette meg egy darázscsípéstől gégeödémát kapott motoros életét.

A kezdeményezésről Kuthi Csaba borász, közíró,  az Ars Humanica Hungarica Kör tagja elmondta: a tagok az emberi együttélés legfontosabb tényezőinek a humanista értékeket – a tisztességet, a becsületet, a toleranciát, a testvériséget, a segítőkészséget, a barátságot – tartják. A kitüntetés célja ennek megfelelően azon egyetemes emberi erények megnyilatkozását képviselő, példaként állítható tevékenység elismerése, amely alkalmassá teszi az embert arra, hogy békességben, egymást segítve és becsülve éljen. A Becsületrend anyagi díjazással nem jár, értékét az azt odaítélők által képviselt szellemi-erkölcsi tőke adja.

Az Ars Humanica Hungarica Körhöz 2011. decemberéig csatlakozott: Bitó László orvos, író, Böjte Csaba ferences szerzetes, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész, Del Medico Imre publicista, Eckhardt Sándor orvos, akadémikus, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Ferge Zsuzsa szociológus, Fischer Iván karmester, Gergely Ágnes költő, Görgey Gábor író, költő, Gryllus Dániel zenész, Halmos Béla néprajztudós, zenész, Heller Ágnes filozófus, Iván Ildikó operaénekes, Iványi Gábor metodista lelkész, Karsai Gábor filozófus, Kányádi Sándor költő, Kiss György szobrászművész, Knoll József orvos, akadémikus, Komoróczy Géza történész, egyetemi tanár, Kovács Gábor bankár, mecénás, Kuthi Csaba borász, közíró, Ormos Mária történész, egyetemi tanár, Pomogáts Béla író, irodalomtörténész, Schweitzer József ny. főrabbi, Somlai Péter szociológus, egyetemi tanár, Steinbach József református püspök, Sumonyi Zoltán író, költő, Surányi Bálint szociológus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.